Film

A tékozló Olasz Csődör, aki példát mutatott kitartásból

Az Olasz Csődőr, aki az utcáról érkezve először a szív bajnokává, majd a '80-as években amerikai nemzeti (szuper)hőssé, sőt politikai aktivistává vált. Aztán újra az az egyszerű fickó lett, aki egykoron volt, és az utódját is felkészítette. Ő Rocky Balboa, na meg a ringen kívüli alteregója, Sylvester Stallone. A küzdőtéren a sorozatuk, a Rocky-franchise, amely megannyi diadalittas pillanat mellett jó pár mélyütést is szállított - de hát mind tudjuk, nem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki.
Korábban a témában:

A Csődőr, akire senki nem fogadott

A Rocky (1976) sikere az amerikai filmtörténelem egyik legcsodálatraméltóbb teljesítménye. Az addig szinte teljesen ismeretlen Sylvester Stallone írt egy sztorit egy semmiből érkező, nincstelen bokszolóról, mert be akart robbani a filmiparba (az író és karaktere történetének párhuzamossága, összefonódása: ez az életrajzi-jelleg végigkíséri majd a franchise egész életútját). Mire sikerrel járt és a United Artists felkarolta a projektet, addigra jó páran elhajtották, mert volt egy kikötése: mindenáron ő akarta játszani a főszerepet. Stallone tudta azt, amit a legenda Apollo Creed ellen kiálló, amatőr Rocky Balboa is: ez a meccs az ő nagy esélye, hogy bizonyítsa, nem csak egy szánalmas senki. És megcsinálta.

Metro-Goldwyn-Mayer (MGM)/Warner Bros. Pictures

A Rocky tehát tipikus “út az amerikai álomba” mozi, ugyanakkor mégsem teljesen az, hiszen nélkülözi a hasonló történetek minden pátoszát, erőltetettségét. Köszönheti ezt magának a főszereplőnek, akinek botegyszerű, kissé butácska, de mindig egyenes és őszinte jelleme megannyi valóban kedves pillanattal szolgál; a Rocky és a szende Adrian közti szerelmi szálnak, amely a maga egyszerűségében nagyszerű, illetve a szintén mértéktartó befejezésnek, amelyben ugyan a főhős vereséget szenved, de helytállásával elismerést vált ki. Bár Rocky az 1979-es folytatásban is megmarad bumfordi, de jóravaló, hiteles kisembernek (csetlik-botlik a reklámforgatásokon, és tulajdonképpen azért vállalja a visszavágót Apollo ellen, mert a szerencsétlen flótás nem osztotta be jól a pénzét, ez pedig abszolút illik a karakterhez), ezúttal már bajnokká válik, és elindul a nemzeti ikonná válás útján.

A tigris szeme mindent felperzsel

A filmsorozat vizsgálatának folytatásához érdemes szemügyre venni Amerika és Hollywood ’70-es évekbeli állapotát, amihez Benke Attila Az ideológia visszatér: bevezetés a Reagan-éra tömegfilmjeibe című tanulmányának gondolatait használtam fel.

Az USA történetének legnagyobb válságát élte az évtizedben (Watergate-botrány, vietnámi vereség, olajválság, csak hogy a legfőbb okokat említsük), ami egy sor ún. “balos” (Left Cycle) filmet inspirált. Ezekben a mozikban a régi értékeket bírálják, a hatalmat negatívan festik le, míg a rendszer ellen fellépőket támogatják (pl. Taxisofőr). Ezzel szemben álltak fel a “jobbos” (Right Cycle) filmek, amelyekben mindig is határozott, tökös csávók szórták az ólmot az állam nevében (pl. Bosszúvágy).

Mivel a demokrata Jimmy Carter nem tudott megoldást találni a válsághelyzetre, az évtized közepétől egyre erősödtek a republikánusok, élükön a westernszínészből lett politikussal, Ronald Reagannel, aki azt ígérte, elfeledteti a múlt szörnyűségeit és újra naggyá teszi Amerikát. A közhangulat egyre jobban a kemény kezű cowboyt óhajtotta, a konzervatív eszmék erősödése pedig számos tömegfilmben, többek közt a Rocky-sorozatban is nagyszerűen tetten érhető.

Az első rész nehéz sorsú, nincstelen karaktere még a balos filmeket idézi, az egyre gyengülő Carter-kormányzat alatt készült második rész azonban már jelzi a változást azzal, hogy Rocky-t ténylegesen is győztessé avatja (Reagan: “Amerika nem érheti be a helytállással, győznie kell”). A ’81-es republikánus hatalomátvétel után készült harmadik epizód nyitányában pedig már a kihívókat sorra elkalapáló, világverő gépezetként mutatkozik. Ez lett Rocky: a világpolitikában újra aktív Amerika úthengere, vagy ahogy Kovács Gellért írja: “Rambo otthon maradt sportoló ikertestvére”. Ironikus, hogy bár a Rocky III azt mutatja meg, hogy egy kudarc (ami Benke szerint a korai republikánus idők bizonytalanságát is tükrözheti) után a főhősben hogyan éled fel újra a motiváció, a tűz, a tigristekintet (Eye of the Tiger, ahogyan azt a Survivor emblematikus zenéje is harsogja), ez az a rész, amelyben a szív kiveszik a sorozatból. A drámát háttérbe szorítja az amerikai hős – és a sztárságtól megrészegült, a második résztől rendezőként is jelenlévő Stallone – nagyságát, mindenek felett állóságát bizonyítani hivatott babaolajos testkultusz.

Benke szerint a konzervatív fordulat jól tetten érhető az ellenfelek ábrázolásában is. Az már az első részben is szimbolikus, hogy Rocky egy afroamerikai öklözővel kerül szembe. Apollo Creed testesíti meg a fekete polgárjogi mozgalmat, az új, liberális Amerikát, amelyet Reagenék minden rossz okozójának tituláltak. Mindazonáltal Creed egy azonosulható, alapvetően szimpatikus figura, aki a következő részekben a főhős barátjává válik. Élesen különbözik a republikánus időszak első Rocky-filmjének ellenfelétől, Clubber Langtől, aki egy egydimenziós tahó. Egy – a reaganizmus szemléletét tükröző – nagyképű, hőzöngő,  “méltánytalanul pozícióba jutott” kisebbségi, akit Rockynak le kell vernie, hogy helyreálljon Amerika egészsége.

Rocky IV – Röhejes heroizmus a négyzeten
30 éves Sylvester Stallone hősének negyedik mozija, melynek apropóján felidézzük, miért is ez a film a Rocky-széria legellentmondásosabb, mégis legszórakoztatóbb darabja.

De a harmadik résznek legalább még van valamiféle sztorija, ellentétben a negyedik installációval. Míg a Rambo 2 a vietnami fiaskót korrigáló opuszok legeklatánsabb megnyilvánulása, addig a Rocky IV a jobbos ciklus egyik másik kedvenc témáját, a Gonosz Birodalma, azaz a Szovjetunió elleni küzdelmet maxolja ki. A film képlete egyszerű: Rocky és Amerika jó, az Ivan Drago által képviselt Szovjetunió rossz. A bűnös élvezet kategóriát kétségtelenül csúcsrajárató zenés montázsokból álló alkotásban megnézhetjük, hogy miközben Rocky az elemekkel dacol, addig a csaló ruszkik Dragót egy komplexumba zárva mindenféle kokszal tuningolják. Rocky persze így is diadalt arat, beszéde hatására pedig még a szigorú elvtársak is elérzékenyülnek. Na persze.

Rocky estéi

A hidegháború végeztével nemcsak Amerikának, hanem az akcióhősöknek, köztük Rockynak is új utak után kellett néznie. A saga lezárásának tervezett 1990-es Rocky V igazi “vissza a kezdetekhez” film: a rendezői székbe visszaült az eredetit is jegyző John G. Avildsen (Karate kölyök), Rocky pedig – egy rossz könyvelőnek köszönhetően – újra Philadelphia koszos utcáin találja magát. Ám ha ez nem lenne elég, sérülései miatt eltiltják a bunyótól, és még a családi egység is felbomlik, hiszen egy ifjú boksztehetség kikupálása miatt Rocky elhanyagolja fiát. Habár a Rocky-sorozat visszatérítése a realistább közeg felé szimpatikus vonása az ötödik installációnak, az alulírt karakterek, alulinspirált színészek, valamint az elfuserált finálé (a készítők egy utcai bunyóval búcsúztatják az agykárosodott bajnokot) miatt nem csoda, hogy máig ez a rész a franchise egyik legkevésbé kedvelt darabja.

Metro-Goldwyn-Mayer (MGM)/Warner Bros. Pictures

Maga a forgatókönyvíró, Stallone sem volt elégedett a filmmel, ám több mint másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy az Olasz Csődör tisztes hattyúdalt kapjon. A 2006-os Rocky Balboában gyakorlatilag mindent újra megkapunk, amit az első részben (a történetet, a szereplőket, a helyszíneket), a film mégsem üres nosztalgiavasút. Az öreg, visszavonult Rocky számot vet a múlttal, annak minden szépségével és szomorúságával, hogy aztán egy utolsó öklözésben megmutassa, még mindig képes odavágni. Kellett ez a megtépázott karakternek, de kellett Stallonénak is, aki a ‘80-as évek bombasztikus kasszasikerei után a ‘90-es évek végére, a kétezres évek elejére már csak megfáradt cameo-kat (Taxi 3, Kémkölykök 3-D) és olyan förmedvényeket volt képes felmutatni, mint a D-Tox.

Építsd fel a saját örökségedet!

Stallone a Rocky Balboában már kezdte elfogadni korát, ennek szellemében pedig az Apollo Creed fiának felemelkedését bemutató Creed-spinoffokban a legenda már csak edzőként jelenik meg, hogy így segítsen régi harcostársa és barátja gyermekének. Stallone alázatos játékát sokan dicsérték, be is zsebelt érte egy Golden Globe-ot, és az Oscarra is (hosszú idők után újra, ugyanazzal a karakterrel) esélyes volt.

Metro-Goldwyn-Mayer (MGM)/Warner Bros. Pictures

Ryan Coogler (A megálló, Fekete Párduc) Creedje ugyanúgy felemelkedéstörténet, mint a Rocky, azonban – a nyilvánvaló idézetek ellenére – a saját útját járja. Rocky egy lesajnált szegénylegény volt megdicsőülése előtt, ezzel szemben Adonis Creednek családi hátteréből fakadóan mindene megvan, azonban ő a maga jogán akar (és szerez) elismerést. De persze a múlt elől nincs menekvés: a Creed II-ben visszatér az orosz buldózer, az Apollo halálát okozó, a negyedik rész eseményeit követően hazájában számkivetetté váló Ivan Drago, hogy fiával elégtételt vegyen Rocky-n, annak tanítványán keresztül. Szerencsére azonban ezúttal nem egy propagandafilmet, hanem egy erős drámát kapunk, amelyben Rocky és Creed – együtt, tulajdonképpen egy családként – megbirkóznak a kihívásokkal. Színtiszta Rocky-esszencia ez, hiszen a film nem a látványos bunyókról vagy a politikáról szól, hanem az életről, amelynél nagyobbat senki sem képes ütni. Remélhetőleg a hamarosan érkező Creed 3 és a Rocky-előzménysorozat sem felejti el, mi is a sorozat lényege.

A Rocky- és Creed-filmek elérhetőek a HBO GO kínálatában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.