Ahol egy Ajtó bezáródik, ott másik tízezer nyílik

A regény főhőse January Dodose az 1900-as évek elején él Cornelius Locke milliomos üzletember házában, amíg édesapja Mr. Locke szolgálatában keres fel értékes régiségeket, műtárgyakat. A lány kilóg környezetéből barna bőre miatt, és egy ifjú hölgyhöz képest túlontúl kíváncsi és nyughatatlan – legalábbis Mr. Locke szerint. January szigorú szabályok között próbál nevelőapja kedvében járni, de szíve mélyén izgalmas kalandokra és sosem látott tájak felfedezésére vágyik – ahogyan azt édesapja teszi nap mint nap. January vágyát egy véletlenül a kezébe került könyv, a Tízezer ajtó képes némileg enyhíteni. Ahogyan címe ígéri, a kis regény világokat összekötő titkos Ajtókról szól, végtelen óceánokról, jeges vad vidékekről és egzotikus közösségekről. A különleges Ajtókat bizonyos mendemondák alapján lehet csak megtalálni. Ha egyet becsuknak, nem csak egy másik helyre vezető út zárul be örökre, hanem változás következik be a világban. Mindaz, ami egy izgalmas mesének tűnik, arról kiderül, hogy nem is annyira kitaláció, mint ahogy azt January először hiszi.

Harrow könyve megidéz minden olyan zsánert, amely gyerekkori mesékből, romantikus regényekből vagy a klasszikusok irodalomból ismerős lehet. A különleges világokba vezető átjárók a portal fantasyeket idézik, mint például a Narnia Krónikáit vagy a Coraline-t, de akár az Alice Csodaországbant is ide sorolhatjuk.

A történet a történetben formát a 19. század vége és a 20. század eleji irodalom kedvelt módján, a más szövegtípusban (pl. napló, levél, tudományos munka) ágyazza be, amit Harrow maximálisan is kihasznál a Tízezer ajtó című, January által talált kiskönyv képében. January kalandjai mellett (erről később) ez az írói eszköz nem csupán egy másik szereplő által elbeszélt történetet jelöl, hanem egy ismeretlen szerző több meséjét.

Míg megismerjük Adelaide Larson, később pedig Yin szómágus életútját, végig ott lebeg a kérdés, hogy ki lehet az elbeszélője a tudományos kutatómunkaként megírt Tízezer ajtónak. Harrow folyamatos gondolkodásra késztet ezzel a narratív formával: egyrészt a könyvön belüli összefonódások megfejtésére ösztönzi az olvasót, másrészt pedig arra, hogy akaratlanul is elkezdjen gondolkodni January és a könyvben szereplők közötti kapcsolaton.

Az idő, melyben főhősünk története játszódik, a 20. század eleje – a könyve béli jelenetekben pedig a 19. század vége – eleve egy ismerős, de alapjaiban a miénktől teljesen eltérő világot tár elénk, ezzel némileg izgalmas távolba helyezve a történéseket. A milliomos felfedező urak világa, pompával és bálokkal, a régészeti kincsek és nemesek életét idéző családmodell önmagában nem csak egy múltbéli nosztalgia miatt lehet vonzó, hanem egy keretet is ad az írónőnek ahhoz, hogy története alapvetését kibontsa, továbbá a regény kortárs, jelenkori mondanivalóját is bemutassa. A történet főhőse, January ugyanis egy olyan izgő-mozgó lány, aki koránt sem illik bele a 19. század végi úri hölgy fogalmába, sőt egyenesen olyan tevékenységeket kellene folytatnia, melyekhez nem fűlik a foga: csendben ülni, nem kimondani azt, amit ténylegesen érez, szorgalmasan varrni-hímezni, ahelyett hogy a tópartján csatangolna barátjával, Samuellel.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Pedig a társadalmi konvenciók szerint egy engedelmes hölgynek ezt illene csinálni: csöndben lenni, udvariasan viselkedni és szó nélkül követni nevelőapja szavait. Ha mégsem teszi ezt, akkor neveletlen, hisztériás személy, aki kezelésre vagy büntetésre szorul – helyzet válogatja.

Ezek kimondása a könyvön belül sokszor direkt vagy didaktív, és üzenete is  túl egyértelmű (egy nőt nem az határozza meg, hogy mit mondanak neki a férfiak), de mégis fontos ez az élmény főhősünk fejlődésében. January a társadalmi konszenzussal szembemenve bizonyítja, hogy lányként ő igenis bármire képes, még a legnagyobb hőstettekre is, megúszni a legszorultabb helyzeteket. A végsőkig elmegy igazáért, és ha kell, leszámol az igazságtalansággal. Azonban ezen az úton saját életének tapasztalataival kell leszámolni, de minimum újragondolni azokat: apjához és nevelőjapjához való viszonyát, és azt a kérdést, megér-e annyit valaki szeretete és gondoskodása, hogy feladjuk önmagunkat érte? Az ő Ajtókkal és titkos világokkal tarkított fejlődéstörténete ezeket a kihívásokat jelenti számára, melyek egészen a legutolsó oldalig elkísérik. Mivel az ő szűrőjén keresztül tapasztal az olvasó is a vele történt sérelmekről, magányról, vagy a könyvében kibontakozó szerelmi történetről, így maga az útja is érzelmekkel teli olvasói élmény.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

alix e. harrow (@alix.e.harrow) által megosztott bejegyzés

Egy fiatal lány hőssé válásán túl Harrow regénye számos ismerős, de mégis izgalmas dolgot kínál. Mégha tízezer univerzumot nem is zsúfolt bele regényébe, számos érdekes variációt megemlít, és csak sajnálni tudjuk, hogy nem látogathatunk el ezekre a helyekre. A legtöbb időt értelemszerűen a narráció szempontjából legfontosabbakon töltjük: Árkádián, amely egyszerre paradicsomi menedékhely és baljós világ; továbbá a Tízezer ajtó füzetbeli Írotton, ami sokban emlékeztet Ursula Le Guin A szigetvilág varázslójából ismert Óceánföldre, hiszen mindkét helyen szavakkal varázsolnak, és ezt a tudást használják a mindennapi életben. Önmagában egyik se újszerű vagy nagyon eredeti univerzum, viszont Harrow a vérbeli mesélő babonázó erejével képes ezekről úgy beszélni, hogy csak még többet és többet akarjon az olvasó.

A Tízezer ajtó egy profin megírt regény egy klasszikus hősútja szenárióval, amiben minden összeér, és minden szál tökéletesen lezáródik. A benne megjelenő irodalmi eszközök és világok nem túl sokak, de nem is túl kevesek, és kellően izgalmasak, hogy fenntartsák az olvasó figyelmét. Nem is akar újat mutatni, se a fantasy irodalom megújítására törekedni, csak egy valamit: Ajtót nyitni a mi világunkból egy olyan máshovanba, ahová elmenekülhetünk, amikor kicsit már túl sok a saját valóságunkból.