A japán mozik animefilmjeiből pár filmfesztivált és egy-egy bemutatót leszámítva kiszoktunk maradni, pedig számos, a hazai közönséget is érdeklődő alkotók (Hosoda Mamoru), franchise-ok filmjei (pl. Demon Slayer film, ami USA-ban blockbusterekkel versenyzik a jegypénztáraknál) készülnek Japánban. Kellemes meglepetés volt így a Netflix bejelentése, miszerint világ minden pontján – így hazánkban is – náluk debütál a Sailor Moon Crystal reboot sorozat kétrészes mozifilmje, a Sailor Moon Eternal. 22 évnyi, legális Sailor Moon bemutató nélküli állapot után megvan a film maga bája és nosztalgiafaktora, ám az anyasorozatra jellemző hibáit nem volt képes levetkőzni az új formátumában. Filmkritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A magyar sajtóhírekkel ellentétben az Eternal film nem a Sailor Moon folytatása, hanem az anno 4. évadként vagy Sailor Moon Super S sorozatként leadott történet új változata. A filmet eredetileg 2020 szeptemberében mutatták volna be a japán mozikban, azonban a Covid-19 világjárvány miatt a bemutató eltolódott, a világpremier pedig a Netflixre költözött a produkció.
A film az úgynevezett Dream Arc vagy Dead Moon című történetszálat dolgozza fel, amelyre itthon Pegazus vagy Cirkusz évadként emlékezhetünk. A történet szerint egy napfogyatkozás alkalmából érkezik a Dead Moon Circus nevű társaság a Földre. Őket Nehellénia királynő vezeti, a Hold sötét oldalának egykor volt uralkodója, aki az Ezüstkristály egyedüli és méltó birtokosának gondolja magát. A világot rémálmokon keresztül igyekeznek meghódítani, és eddig tervük sikeresnek bizonyul. Usagitól (anno Bunny) és Chibiusától (anno Camilla) egy magát Héliosznak nevező pegazus kér segítséget, miután a Cirkusz lerombolta hazáját, az álomföldet, vagyis Elysiont. A fiúnak szüksége van egy kiválasztott lányra, aki megtöri az Aranykristályt őrző pecsétet, ezzel segítve őt a Cirkusz elleni küzdelemben, megvédve a Földet a veszedelemtől.
HIRDETÉS
Az eredeti animében ezt a történetszálat egy gyermekbarátabb verzióként adaptálták (mivel előbb került adásba, minthogy a mangaka befejezte volna ezt a szakaszt), míg Naoko Takeuchi (a Sailor Moon alkotóanyja) mangabeli története egy sokkal sötétebb, drámaibb sztorit tár elénk. Ha a Crystal sorozat célkitűzéseit figyelembe véve, miszerint mangahű lesz az adaptáció, egy izgalmas, fiatalkori SM-emlékeinkhez mérve sokkal darkosabb filmet várhatunk. Ami a sötét hangvételt illeti, a várakozásokhoz nem tudott felérni az Eternal film, sőt számos, az eredeti sorozatot ért kritikát is továbbvitt, de nem szabad elmenni amellett se, mennyi pozitív változást is látni a Sailor Moon Crystal reboot kezdeteihez képest.
A Sailor Moon Crystal egy olyan reboot, ami csak jót tett az eredeti Sailor Moonnal
A pozitívumok oldalán, hogy a rendezői székbe az a Chiaki Kon ült, aki az előző Crystal évadot rendezte, vagyis a Külső holdharcosok színre lépésének szagáját. A mangabeli események hű adaptálása mellett a 90-es évekbeli anime érdemeiről sem feledkezik el: a humorról, a szereplők szerethetőségéről, barátságáról és a számos emlékezetes, érzelemteli jelenetekről. Az eredeti anime további értékeit idézi meg Kazuko Tadano is, aki az Eternal film karakterdesignjáért felelt – nem véletlen, hiszen a régi sorozat első két évadán és az 1993-as Sailor Moon R: The Movie-n is ő dolgozott. Kerekebb arcok, a Sailor Moon világához illőbb élénk színek, látványos átváltozások és összecsapások – minden olyan jóság, amiért anno szerettük a Holdharcosok kalandjait. A külcsínen túl az animációra se lehet panasz: a mai animékkel nyugodtan versenyre kelő minőség, minimálisan és ízlésesen használt digitális segítséggel.
A cselekmény, a Dream Arc felépítése már közel sem tud minden téren pozitív lenni. A történet adott, emlékezhetünk is rá sokan a 90-es évekből. Az új ellenség bemutatkozása, kiismerése és legyőzése is a jól ismert Sailor Moon-recept szerint épül fel: minden alkalomra jut egy szörny, majd azok legyőzésével jutnak el a hősök a háttérben mozgolódó főgonoszig, hogy őt aztán egy nagy összefogásban likvidálják – kiegészülve mindenféle varázskütyüvel és erősbeli szintlépéssel. Ám a Crystalra gondolva ez nem jelenthet gondot az alkotók számára, hiszen eddig képesek voltak úgy újraelmesélni a jól ismert Holdtündér-sagát, hogy annak is élvezetes legyen, aki unásig ismeri a Sailor Moon világát. Az Eternal esetében a siettség (ezúttal 160 percben volt lehetőség történetetépíteni, nem pedig a szokásos 260 percben) és a repetitívség vesz el némileg a varázsból.
Nevéből adódóan – Dream Arc – a film főszimbóluma az álom és a rémálmok, amelyekkel kéz a kézben járnak a titkos vágyak és félelmek. A holdharcosoknak egytől egyik saját álmaikkal-rémálmaikkal kell leszámolnia, ha győzelemre akarnak jutni a Dead Moon Circus pribékjei, az Amazon Kvartettel szemben.
Az alkotók egyrészt karakterépítésre használták az álom-harc párhuzamot, minimálisan pedig olyan problémákat is megmutattak, amelyekkel a néző is megküzdhet élete során. Ilyen például Ami (Merkúrtündér) szülei válása miatt feldolgozatlan maradt félelmei vagy Minako (Vénusztündér) kishitűsége, attól való félelme, hogy nem jó vezetője a Holdharcosoknak. Viszont küzdelmük ugyanarra az epizódikus formára épül fel, ami a szokásos animesorozat formában megállná a helyét, de filmként, hosszútávon (az Eternal esetében hatszor) fárasztóvá válik.
Olyan, mintha egy rövidebb évadot vágtak volna össze egy hosszú filmmé.
Arról nem is beszélve, hogy az egész tündér-ellenfél kiosztást a 2. évadbeli formációt is megidézi, amikor a Black Moon klán tagjaival néztek szembe: mindenki a saját eleméhez közelállóval áll harcba.
A harcosoknál nagyobb figyelem irányul némileg Chibiusára (Kis holdtündér), aki végre szeretné hasznosnak érezni magát, és nem pedig azt nézni, hogyan visz el minden kiválasztottsági küldetést Usagi. A film kimenetelét tekintve viszont túl soknak, a 2. évad, a Black Moon Clan-történetszálból nézve pedig erősen önismétlőnek érződik az ő karakterizációja. Újat, jelentőset nem sokat ad hozzá a film, leszámítva Héliosszal való kapcsolatát. Kettőjük viszonya nem annyira mély, mint az eredeti animében, de fontos motivációt jelent számára abban, hogy tovább tudjon lépni édesanyja árnyékából.
Az ismétlések mellett sok az elsietett rész, epizód, főleg a második részben.
Míg az epizódjellegű küzdelmekre sok idő elmegy a filmben, addig a semmiből jönnek olyan fordulatok,
mint a Super Sailor Moon forma elérése, vagy a Crystal 3. évadában megismert Szent Grál beemelése, vagy Nehellénia királynő bemutatása. Ezek elsietése a történet drámai hatásfokát gyengítette. A felmerülő problémák és a harcosok elé kerülő ellenségeket gyorsan, a semmiből jövő isteni beavatkozás útján intézik el pár percben, de hatékonyan. A 80 percnyi előkészítéssel – amit az első filmrész jelentett – sincs összhangban a második film a gyors lezárással és a hellyel-közzel megoldott mítoszbővítéssel (pl. Chibiusa jövőbeli harcostársai, a különböző fegyverek bemutatása). Hiába győz újra a szeretet ereje, izgalom téren jócskán marad hiányérzetünk.
Magyar nézőként lehet in medias res érzésünk, mivel az Eternal film többször, több ponton visszautal a Sailor Moon Crystal 3. évadára. Néhány flashback segít összerakni a teljes képet, de Usagiék és a Külső holdharcosok közötti kapcsolódási pontok okozhatnak némi fejvakarást, ha nem emlékszik valaki a régi sorozatra.
A Sailor Moon Eternal közel sem rossz film, sőt nosztalgiázni, vagy visszahozni egykori lelkesedésünket a Sailor Moonért teljesen jó.
A még futó reboot sorozat ismeretében viszont egy keveset fejlődött, sok tekintetben repetitív mozi lett.
