Sorozat

A Panic egy játék, amiben az a vigaszdíj, ha túléled

Képzeld el, hogy Mucsaröcsöge-alsó amerikai, közép-nyugati testvérvárosában élsz totyogós korod óta, vagyis bőven távol minden értelmes civilizációtól, az Isten háta mögött kettővel, az Üveghegyen is túl, két búzatábla között. Kitörésre lehetőséged sincs, ismersz magad körül mindenkit, ők is ismernek téged, izgalom nulla.. Majd egyszer csak megérint a változás szele, megbizsergeti orrod a pénz. Ebből az életérzésből táplálkoznak a Pánik (Panic) című Amazon Prime sorozat szereplői.
Korábban a témában:

Ha épp nem lennél a továbbtanulás vagy a munkaerőpiacra való kilépés miatt eleve terhelt, frusztrált, számtalan komplexust tulajdonló tizenéves fiatal, hamarosan a nagybetűs ÉLET is beáll a sorba, hogy arcul csapjon, aztán jön majd a kilátástalanság, esetleg az alkohol vagy a munkanélküliség, és a lassú halál, ahogy az meg van írva. Viszont felnőtté válásod elején változtathatsz mindezen, de csak egyszer próbálkozhatsz: játszanod kell egy játékot, amiről mindenki tud, de amiről nyíltan senki sem beszél. Amiben akár meg is halhatsz. Bevállalnád?

Nos, röviden és tömören ennyivel össze is lehetne foglalni, mi a Panic c. sorozat karakteralkotásának koncepciója, hiszen a végzősöknek megtartott veszélyes, útindító játék önmagában kevés lett volna a sztorialkotáshoz. Viszont azt már az alkotók is érezhették, rögtön a legelején, hogy erre igencsak nehéz lesz felhúzni egy teljes évadot, tíz darab, egyenként kb. negyven perces epizóddal. Fogták a klisétáskát, jól megrázták, és felhasználták, ami az asztalra potyogott belőle. A Nerve kihívásteljesítős és a tinidrámák unalomig ismert vívódásaival vegyített szabadulószobás élményből született a Panic, nyakon öntve egy rakás elhasznált sztereotípiával.

A helyszínül szolgáló, álmos amerikai kisvárosból nehéz végérvényesen kitörni, a lakosok többsége szegény, az egyetem drága, a nyári munka alig fizet valamit, és hát az értelmi színvonal is ennek megfelelően csordogál, vagyis a születéskor bebetonozott társadalmi státuszt igen nehéz megváltoztatni. Ezért valamikor régen, nem is tudni pontosan, mikor és milyen körülmények között, kialakult egy szokás a végzős középiskolások körében: nyaranta egy játékot játszanak, ami leginkább az ügyesség, a tűrő- és állóképesség és a kötélidegzet próbatételeként írható le. A játékon bárki részt vehet, de nem beszélhet róla avatatlan személyek előtt, hiszen egyes feladatok életveszélyesek, és a rendőrség érdekes módon generációk óta nem tudja felgöngyölíteni, hogyan, hol, milyen irányítás mentén zajlik a játék, noha a buliszerű események felkeresése több tucatnyi középiskolásnak nem jelent akadályt. A szervezők ugyan elterelésekkel, kódokkal, a rendőrség folyamatos kijátszásával próbálják védeni a játékot, mégis megkérdőjelezhető, hogy amit az alsóbb évfolyamokkal együtt több száz ember tud ill. képes dekódolni, az hogyan nem sikerül, vagy ha mégis, nem idejében a yardnak. A küzdelem tehát több fronton zajlik, egyrészt a lebukás ellen kell óvintézkedéseket tenni, másrészt pedig a kihívást teljesítőket is menedzselni kell, nem beszélve a feladatteljesítésekért járó pontszámok és így a ranglista vezetéséről. Jelentkező minden posztra akad, ahogy játékos is. A Panic fődíja több tízezer dollár, a vigaszdíja pedig az, ha nem döglesz meg próbálkozás közben.

PNCC

Ez a nem túl eredeti, de izgalmas lehetőségeket magába foglaló ötlet volt az, amelyet egy igazán kreatív csapat képes lehetett volna bő fantáziával részről részre egyre izgalmasabbá fokozni. A sorozat ugyan Lauren Oliver azonos című könyvének adaptációja, de láttunk már olyat, hogy a mozgóképes feldolgozás még hozzáadott ezt-azt azt, és felturbózta kicsit a cselekményt. Nos a Panic esetében sem ártott volna még néhány elmés feladat, érdekes kihívás az olyanok mellé, mint magaslatról vízbe ugrás, kísértetházas rejtélymegoldás, vagy a klausztrofóbia legyőzése mert az évad közepére kissé leült a feladatteljesítős szál, és átadta helyét a drámának. Vagyis annak a nyüszögésnek, amit a sorozat sablonkarakterei személyes, családi-, és szerelmi drámaként nyújtani tudnak. 

Sajnos az írógárda a sokadik olyan YA-jellegű feldolgozást kénytelen a nagyközönségnek prezentálni, ami ugyanazokat a problémákat járja körül, újdonságélményt már nem nyújtva. A fiú-lány barátságból szövődő, eltitkolt szerelem, a szegény, de jobb sorsra érdemes fiatal borzasztó családi körülményei; az élvezeti cikkekkel túlélő, hanyag, kisiklott anya; kamaszok közötti nagyzolás nem feltétlen ad hozzá egy-egy karakterhez, pusztán abban segít, hogy megismerjük az alapszituációt, ahonnan el kell indulnia, hogy bejárja a saját útját. Néhány kérdést azért felvet a nézőben, hogy a kisiklott életű, lecsúszott anyáról végül bebizonyosodik-e, hogy szereti a gyerekeit, vagy hogy kemény munkával ki lehet-e kerülni a kisvárosi élet mókuskerekéből? Azonban ez a vonulat épp a játékról viszi el a figyelmet, és elkezdi sorsokra, életút-lehetőségekre bontani a karakterek sztoriszálálát. A rosszfiúból pozitív hősszerelmessé váló figura megküzd a családi sztereotipiákkal? A rendőrség feje korrumpálható? Érdekes kérdések, de mindent láttunk már. Ami különbözővé tenné a sorozatot a hasonszőrű filmektől, az a játék. Ami az évad végére kezd kifulladni, és a végső bátorságpróbát már nem is próbálják meg rejtélybe csomagolni, egyszerű hetvenkedés, „ki a tökösebb”-kérdés dönti el, ki legyen a győztes. Jelenetek tucatjai pazarolódnak el a teljesen felesleges, karaktermélyítőnek szánt betoldásokra, a párbeszédek pedig magabiztosan indulhatnának a „hogyan írjunk sablondumát helykitöltő jelenetekhez” verseny középhaladó szekciójában, olyannyira semmitmondóra kerekítették őket. A tizenéveseket megformáló huszonéves szereplők nyafogásai időnként már jobban lehoztak az életről, mint egy délutáni török szappanopera a nyugdíjas-idősávban.

A Panic egyszerűen nem egy jól sikerült sorozat, alig néhány emlékezetes karakter van, közülük az egyik egy mindössze 10 éves kislány, Kariana Karhu, akinek biztosan van jövője az iparban, a másik pedig Jack Nicholson Oscar-díjas színész felnőtt fia, Ray. Mindenki más viszonylag felejthető.Történik mindez egy olyan sterilre alakított szériában, amelynek az előzetesében élve temetnek a föld alá játékosokat, vagy ahol orosz rulettet játszanak a döntősök. Várjuk a halált, a vért a szereplők hullását, de csak nem akar megtörténni. Legfeljebb a magánbirtokán mini droglabort üzemeltető epizódszereplő önvédelmi puskája durrog néhányat, teljesen feleslegesen, mert sose hallunk róla később, egyszerűen ennyivel kell beérni, meg némi sorozatzáró autós versengéssel. Pont az hiányzik az egészből, hogy lehessen rajongani a versenyzőkért, hiszen a sorozat nem akarja elhitetni velünk, hogy tényleg bárki nyerhet. Már az elején kitalálható, ki lesz a győztes, minden más csak helykitöltés két kihívás között.

A Panicban nincsenek igazi jellemek, nincs igazi történet, csak daraboltság, klisé, merev póz, felszínesség és parasztstíl van, még a képmutatás is olyan képmutatóan fals, hogy a nagy fordulatokon nemhogy meglepődni, nevetni is kellemetlen. A könyvet nem olvastam, de a sorozat megtekintését szórakozni vágyóknak nem, csak háttérzajt keresőknek ajánlom, szigorúan saját felelősségre.

Pánik (Panic) – amerikai YA-thriller – játékidő: részenként kb. 44 perc – csatorna: Amazon Prime – Premier: 2021. május 27. –  Értékelés: 5/10 rinyaraptor

A Pánik (Panic) teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.