Könyv

A Légszomj remek indulás a magyar horrornagyhatalmi státusz felé

A Gabo Kiadó az amúgy is egyre combosodó magyar sci-fi és fantasy irodalomban az elmúlt éveket a rövid próza középpontba emelésével töltötte (lásd: Az év science fiction és fantasynovellái). Ezután egy hatalmasabb fába vágta fejszéjét: minden idők egyik leginkább megvetett műfajának, az idehaza meglehetősen vékonyka múltú horrornak szentelt egy novelláskötetet. A Légszomj névre hallgató gyűjteményt elolvasva csak remélni tudjuk, hogy ebből a címből is évente visszatérő sorozat válik. Könyvkritika.
Korábban a témában:

A magyar horror olyan, mint a szóban forgó kötet egyik írásának szereplője: létezik, de valójában mégsem. Ahogy azt a szerkesztő, Roboz Gábor is megjegyzi a kis magyar horrortörténelemnek is nevezhető bevezetőben, míg a ’90-es évektől kezdve a sci-fi és a fantasy irodalom ha lassan is, de kisebb-nagyobb gyökereket tudott ereszteni idehaza, addig a horror – talán a kádárizmus továbbgyűrűző konzervativizmusának, na meg a kiadókban ülők személyi preferenciájának köszönhetően – jobbára megragadt a nagy kötelezők (pl. Poe, Stephen King regényei, a ’90-es évektől Lovecraft) kiadásánál – és még ott is hiányosságokkal küszködik.

Pedig mi aztán annyi traumával küzdünk, hogy simán lehetne belőlünk horrornagyhatalom – jegyzi meg Roboz, és mélyen igaza van. El is indult valami az utóbbi időben. Többek közt a Black Aether tevékenységének és Veres Attila (Odakint sötétebb, Éjféli iskolák) műveinek köszönhetően megismerhettük meg a horrorhoz sok szálon kapcsolódó, sajátos, a világ furcsa kérdéseire rávilágító és meredek fordulatokra építő weird műfaját. Roboz és Kleinheincz Csilla (aki ebben a kötetben íróként van jelen) Az év science fiction és fantasynovellái válogatásakor pedig azt vette észre, hogy egyre több horrorba hajló pályaművet kapnak, így aztán elhatározták, hogy a horror novelláknak egy külön pályázatot írnak ki – és ezzel könnyen lehetséges, hogy a hazai horrorirodalom reneszánszát indították el.A Légszomj novellái ugyanis elemi erővel hozzák el a horror igazi esszenciáját, miközben gyakorta mernek sajátosan magyarosak lenni, és még a sziklaszilárdnak hit toposzokkal is kicsit eljátszogatnak.

Hogy mire gondolok igazi horror alatt? Például a kötetindítóra, a nem is olyan régen elmúlt vidéki Magyarországban játszódó, egy gyermekáldást elérni kívánó asszony kálváriáját bemutató Embergólyára (Komor Zoltán). Nem az amúgy érzékletesen leírt címszereplő monstrum kelt viszolygást, hanem az, ami mögötte van: a vidék merevsége, a társadalmi szabályok adta keretekből való kitörés lehetetlensége, és persze egy nő talán egyik legnagyobb félelme: az, hogy nem lehet gyermeke, aki a legnagyobb ajándék és egyben menekülőút lehetne neki. A horrornak mindig is ezek a szituációk adták a sava-borsát: ezek azok a mumusok, amelyeket nem lehet holmi szenteltvízzel, feszülettel vagy egy jó nagy husánggal legyőzni. De még ha valamelyik el is tűnik, időről időre simán újratermelődhet.

Legyen szó népi babonával és folklórral ugyancsak alaposan átitatott műről (Szabó Róbert Csaba: Nemlélegzők, Papp-Zakor Ilka: A jegenyésdi beszélő halottak), meseátiratról (Szarvas Szilvia: Ajka, mint a hó), családi történetekről (Kleinheincz Csilla: Szárnya alatt a meleg, Harmath Dávid: A lámpáshal, S. Kolozsvári Zsófia: Porszemek), ez az egyéni és társadalmi helyzetekbe kódolt szorongás mindenhol, mind a 15 sztoriban kiviláglik, még a kevésbé jól megírt novellák esetében is.

Az pedig már csak bónusz, hogy némely esetben sikerül csavarni egyet a megszokott kereteken: A második fanyűvős sztori (Benedek Szabolcs) például kezdetben a ’80-as évek amerikai slasher-jeire hajaz, hogy aztán valami egészen frappáns és egyedi kerekedjen ki belőle. Abszolút helye van a kötet legjobbjai közt, mint ahogy Körmendi Ágnes A Bach-tenger megszelídítése című írásának is. Pedig sok kritika szerint ennek a novellának nem is kellett volna bekerülnie a válogatásba, mert sokkal inkább sci-fi, mint horror. Tény, hogy a saját személyiséggel rendelkező földrajzi képződményeket vizsgáló kutatók története igencsak alámerül a tudományos fantasztikumban, de a lényegét tekintve nagyon is egy horrorról beszélünk: az egyén betagozódása valami nagy és ismeretlen masszába, önállóságának megszűnése régóta a horror zsánerének egyik alaptémája (lásd még: Az élőhalottak éjszakája, A testrablók támadása). Körmendi novellájának főhőse ráadásul önként vállalja az átalakulást, ami tanulságos látlelete a mai tömegember viselkedésének.

A legnagyobb félelemmel azonban talán a lakásokban játszódó sztorik fogják el a hazai szerzőket.Több olyan mű is bekerült válogatásba (Jónás Zsolt: Folyondár, Sereg Gitta: A dolgok rendje), amelyek a lakhatással, valamint a lakóközösségekkel kapcsolatos dilemmáinkra irányítják a figyelmet. Ez a terület már a Gabo előző novellásgyűjteményeiben is kiemelt figyelmet kapott, érdemes tehát nekünk is figyelni rá. Már csak azért is, mert kivétel nélkül remekül megírt, a feszültséget szépen adagoló munkákról van szó.

Persze aki a horror valamelyik másik szeletére vágyik, az is megtalálhatja a számítását a Légszomjban (elvégre ezért is jó egy antológia), mi pedig csak remélni tudjuk, hogy nem utoljára találkozunk a címmel, a kiadó ugyanis a fantasztikum ezen szegletében is kitermelhet egy olyan vállalkozást, amellyel később nagy dolgokra lehet hivatott a hazai irodalomban.

Roboz Gábor (szerk): Légszomj
Kiadó: Gabo Kiadó
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 320 oldal
Értékelés: 9/10 raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.