Film

Öveket becsatolni, a vámpírjárat hamarosan indul!

Bár úgy tűnik, az irodalmat és a filmes szcénát másfél évtizedig leuraló vámpírmítoszok kora már rég leszállóban van, és csak néha bukkannak fel olyan érdekesebb darabok, mint a Hétköznapi vámpírok vagy a Van Helsing-sorozat,  az új trendek árnyékában azért még mindig képes újat mondani a jól ismert vérszívó-témakör. A Netflix filmje, a Vérvörös égbolt (Blood Red Sky)  mindezt igencsak fogyasztható minőségben teszi.  Filmkritika.
Korábban a témában:

Nem kisebb elődök nyomdokain próbál meg előtérbe kerülni a legújabb vámpíros mozi, mint  féltucatnyi Drakula-adaptáció, a klasszikus Interjú a vámpírral, vagy az Alkonyat-széria. Bár a Blood Red Sky (Vérvörös égbolt) sokkal inkább azokkal a vámpírfilmekkel mutat hasonlóságot, ahol a cselekmény nem rendelkezik irodalmi vagy történelmi előélettel, hanem önálló, kifejezetten mozgóképre írt történettel rendelkezik. Ilyen például az Underworld-filmek vagy éppen az Alkonyattól pirkadatig.

A Blood Red Sky különlegességét nem a misztikum vagy a vonzó főhős adja, hanem az okos és következetes felépítés, a vámpírlét megpróbáltatásainak nem mitológiai, hanem egyénre szabott ábrázolása, vagyis az esendőség és lelki sebezhetőség előtérbe helyezése. A történet szerint egy anya és fia utazik éjszakai repülőjárattal Németországból New-Yorkba, ahol a nő végre alávetheti magát egy újszerű orvosi kezelésnek, hogy csökkenthesse ritka betegségének nehezen kordában tartható tüneteit. Teszi mindezt azért, hogy végre rendesen el tudja látni fia nevelését, és visszailleszkedhessen a társadalomba, amely még csak nem is tud az ő szenvedéséről. Ám a gépet egy csoport, magát iszlamistának hazudó férfi eltéríti, a reggel, és vele együtt a hajnali napfény pedig közeleg.

Könnyen kitalálható, ezért nem is számít spoilernek, hogy az anya, Nádja (Peri Baumeister) vámpír. Nem mindig volt az, de egy szerencsétlen támadás során azzá vált, és kénytelen ennek minden előnyével és hátrányával együtt élni. Vérszomját és kifinomult ösztöneit épp úgy igyekszik kordában tartani, eltitkolni az emberek elől, mint testi deformitásait. Kisfia a gyerekek minden empátiájával együtt tisztában van anyja állapotával, és trükkök sorozatával próbál a segítségére sietni. Talpraesett jelleme azonnal szerethető, pozitív karakterré emeli Eliast (Carl Anton Koch). A gépeltérítők persze nem tudják, milyen szerencsétlenül választottak járatot, így hamarosan beindul az izgalmakat ígérő sikítás, üldözés, vérengzés, a 90-es évek akciófilmjeit megidéző stílusban, de nem a gagyi fajtából.  Szerencsére. A korrekt kivitelezés nem csak a korlátozott büdzsé jó felhasználásában nyilvánul meg, hanem az üzenetátadás és az információadagolás fokozatosságában is. Rövid, lényegre törő flashbackek segítenek megérteni, átérezni azt a kilátástalan küzdelmet, amit a vámpírlét jelent egy anya számára.

Természetesen a klasszikus vámpír-toposzok főbb kellékei itt sem maradhatnak el, hiszen mind a morfológia, mind a halhatatlanság cáfolata megköveteli, hogy néhány stílusjegyet megtartsanak az alkotók. Azonban ha a vámpírok születéséről, testfelépítéséről, elenyészéséről újat nem is mutatnak, az emocionális megközelítés sokkal inkább hihető és befogadható, mint a túlmisztifikált művészfilmek (pl. Byzantium)  esetében. A modern vámpír alkalmazkodó, nem pedig ékesszóló különc, érzéseiben és tetteiben is felnőtt ember, nem pedig hormonproblémás kamaszkorban megrekedt fiatal. A Vérvörös égbolt főhőse megtartja emberi értékrendjét, képes szeretetet és ragaszkodást érezni emberi fia irányába, anyai ösztönökkel párosult védelmi reflexeit ezen érzések szolgálatába állítani, és ami a legfontosabb, megtanul uralkodni az eredendő vérszomján, hogy kordában tartott természetének ártalmas formái ne akadályozzák a gyógyulás irányába tett erőfeszítéseit.

A Vérvörös égbolt legnagyobb tanulsága az, hogy míg a vérszomj kordában tartható, az emberi gyarlóság egyáltalán nem, az továbböröklődik és megsokszorozódik az öröklét során, és nem mindenki képes elviselni azt a nyomást, amit a halhatatlanság az alap emberi jellemre rátelepedve megkövetel.A szereplőgárdában nem találni ugyan kiugróan ismert nevet, legfeljebb A szökés-sel ismertté vált Dominic Purcell neve lehet az átlag tévénézőnek is ismerős, mégis elég jól sikerült a különböző karakterekre alkalmas színészeket összehalászni. Mind a főszereplők, mind pedig a társadalom heterogén jellegét bemutató mellékkarakterek hitelesek: az akadékoskodó idős házaspár, a karrierista tőzsdecápa, az összeesküvéselmélet-hívő öregúr, és a közel-keleti származása miatt automatikus előítéletekkel illetett tudós is mind a hétköznapok jellemző embertípusa, a szomszédjaink, munkatársaink, vendégeink és üzleti partnereink. Nincsenek hősködő, sebezhetetlen légimarshallok, vagy szabadságolt ex-kommandósok a fedélzeten. Csak átlagemberek, és tengernyi vér, ösztönlények és egy repülésnyi pokol.

Hogy mi lesz film a vége, sejthető, sőt, egyenesen kitalálható, mégis jó nézni, mert amellett, hogy szórakoztat, agyban azért lemossa a vámpírmitológiákról a magasztos (ál)szenteskedést. Valamiképp éppen ezért nem olyan meglepő, hogy mindehhez nem egy nagyköltségvetésű szuperprodukció kellett, csak egy agyzsibbasztó, kikapcsolódásra alkalmas B-kategóriás Netfix-film.

Vérvörös égbolt (Blood Red Sky), amerikai-német horror-akiófilm, Netflix, Megjelenés: 2021. július 23., Értékelés: 8/10 vérraptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.