Könyv

A csütörtöki nyomozóklub nyuggerei kenterbe verik az angol rendőrséget

Richard Osman angol humorista és televíziós műsorvezető első krimije A csütörtöki nyomozóklub hazánkban is nagy sikerrel indult  az Agave Könyvek jóvoltából. A beharangozás alapján minden adott volt, hogy egy humoros, izgalmaktól szétfeszített, új köntösbe öltöztetett cuki „nyuggernyomozós” történetet kapjunk. Vajon Miss Marple fél kézzel lenyomná a csütörtöki nyomozóklubot, vagy a regény beváltotta a hozzá fűzött reményeket? Kritika
Korábban a témában:

A megjelenést hatalmas hírverés lengte körbe az ízlésesen megkomponált borítón feltüntetett ajánlóknak köszönhetően. Mint például: “Izgalmas, megható, hangosan röhögős.” vagy “Ördögien eszes, borzasztó vicces és nagyon szórakoztató.” Ezeket olvasva az ember jogosan számíthatna arra, hogy a térdét csapkodva fog majd kacarászni olvasás közben. Richard Osman ugyan humorista, ám sajnos ezt nem igazán sikerült megvillantania a regényében, a regény fókusza ugyanis teljesen máshol van. Ettől függetlenül így is bőven találni benne jóságot és akad néhány mosolyogtató rész is.

Történetünkben négy nyugdíjas életébe nyerhetünk bepillantást, akik Anglia első luxus- nyugdíjasfalujában, Coopers Chase-ben élik mindennapjaikat, ahol még egy történelmi jelentőségű kolostor is helyet kap. Elizabeth, Ibrahim, Ron és az újdonsült tag, Joyce azzal múlatják az idejük egy részét, hogy csütörtökönként nyomozóklubot tartanak, és különféle gyilkosságokra keresik a megoldást. Gyilkossági aktáikat a nyomozóklub egyik alapítójától, az ex-rendőrtől – mára szellemileg és fizikailag leépült –, Pennytől szerezték. Arra azonban egyikük sem gondolt, hogy hamarosan testközelből is megtapasztalnak egy gyilkosságot. Tony Curran építési vállalkozó pontosan azután leli halálát, hogy látják amint üzlettársával, a Coopers Chase lakópark tulajdonosával, Ian Venthammel összeveszik. Főszereplőink nem teketóriáznak sokáig, azonnal a kezükbe veszik az irányítást. A nyugdíjasoknak tartott Gyakorlati tanácsok otthonunk biztonságáért című előadás közben megismert Donna de Feritas közrendőrt bizalmukba fogadva ássák bele magukat a nyomozásba, mit sem sejtve arról, hogy mennyi tragikus esemény szemtanúi lesznek a későbbiekben.

Osman úgy alakítja az eseményeket, hogy egyre több új rejtélyt és szereplőt hoz be a történetbe, amivel egy kicsit talán össze is zavarja az olvasó gondolatait és addigi feltételezéseit. Jól alkalmazza a krimikre jellemző „mindenkit gyanússá teszünk egy kicsit” taktikát. A regény túl sokat akar egyszerre, rejtélyt ültet a rejtélybe, amivel elvonja a fő szálról a figyelmet. És bár izgulhatunk egy picit ezért, egy picit azért, de egyikért sem igazán.

A történetet jelen időben meséli el a szerző, amely kiválóan illik a krimi műfajhoz, hiszen a feszült pillanatokat, élő egyenesben tolhatná az olvasó arcába. Sajnos azonban ezekből a feszült pillanatokból A csütörtöki nyomozóklub lapjaira nem szorult túl sok. Egyrészt a fejezetek olyan ütemben váltogatják egymást, hogy mire belemerülnénk egy nézőpontba, Osman rögtön ki is ránt minket onnan. A könyvben pontosan 115 fejezetet található, melyek nem könnyeddé és pergőssé teszik a történetet, hanem túlságosan tagolttá és vontatottá. Az olvasó sokkal könnyebben teszi így le a kezéből a kötetet.

A fejezetek tagolásában külön érdekesség, hogy az egyedüli személy, aki saját fejezeteket kap az Joyce. Az idős ex-ápolónő a klub legfrissebb tagja, mintegy naplószerűen, E/1-ben elbeszélve, az olvasót direkte megszólítva írja le az eseményeket. Azon kívül, hogy az író így adja tudtunkra, hogy Joyceról a későbbiekben még érdekes titkok fognak kiderülni, nem sok extrát adnak hozzá a történethez. Néhol becsúszik egy kis mosolyogtató humor, de ennyi. Ha ezzel az volt az írói szándék, hogy az olvasó közvetlenül belekerüljön a történetbe és részese legyen a nyomozásnak, akkor nem igazán jött össze. Egyrészt annyira nem voltak sűrűn elhelyezve ezek a részek, másrészt, miért nem ilyen stílusban íródott akkor az egész könyv? Osman írói szándéka nem feltétlen sugallta, miért választotta ezt a narratív stílust.

A csütörtöki nyomozóklubban egyértelműen a karakterek kerülnek a regény középpontjába, a nyomozós szál pedig gyengébben teljesít. Rutinos krimisek valószínűleg kevésbé fogják izgalmasnak találni. Az angliai luxuskörülmények közt élő gazdag nyugdíjasok talán kevésbé illenek a magyar kisnyugdíjasok valóságába, ezért távolinak érezhetjük magunktól a karaktereket. El kell ismerni, hogy a szerző nagyon alapos és hangulatos helyszín leírásokat ad úgy, hogy az olvasó tökélesen el tudja magát képzelni ebben a nyugdíjas lakóparkban, sőt, talán még egy kicsit irigykedik is. Nagyon jól kompenzálja a luxus körülményeket azzal, hogy bár ezeknek a nyugdíjasoknak nem kell száraz kenyeret ennie a hónap végén, ugyanúgy elérik őket az öregséggel járó elkerülhetetlen problémák. Olyan témák köré igyekszik felépíteni a történet, mint a családtagok, barátok elvesztése; az öregséggel járó fizikai és szellemi leépülés; a családtól való elszakadás, tehát az otthonba költözés és végül de nem utolsó sorban az elmúlás. Mindezekről igyekszik érzelmekre hatóan írni úgy, hogy közelebb hozza az olvasóhoz a karaktereket.

A négy főszereplő nagyon nyitott szemléletű, fogékonyak a modern technológiára és az újításokra. Szellemileg teljesen, fizikailag pedig viszonylag fittek. Mindannyian teljesen különböző egyéniségek, akik a közös lakóhelyük miatt ismerkedtek meg egymással. Mindenkinek megvan a saját sztorija, mely szépen apránként derül ki a történet előrehaladtával. Valószínű ezért is érződik a történet kissé lassú folyásúnak, mert csak később kezdjük el igazán megismerni a főszereplőket, közben pedig nagyon sok új mellékszereplő is képbe kerül, akik tovább bonyolítják a cselekményt. A nyomozás is több ilyen karakter kibontás közben halad, például amikor a kolostor múltja mellett megismerjük Matthew Mackie atya történetét, vagy Penny nagy titkát.

A szereplők közül egyértelműen Elizabeth viszi a prímet, akinek a hathatós segítségével a rendőrök munkája nem egyszer válik nevetségessé. Talán szándékosan, talán nem, de Osmannak sikerült eléggé kifiguráznia az angol hatóságokat, azzal, hogy pár nyugdíjas csupán a kapcsolati hálóját kihasználva fényévekkel megelőzze őket a nyomozásban. Donna de Feritas közrendőr társa a nyomozásban Chris Hudson, akiről legalább negyvenszer elolvashatjuk, hogy nem ad az öltözködésre és pocakos lett a rendőr évek alatt, ami kissé zavarja. Mintha ez lenne a legfontosabb a nyomozás kellős közepén. Ráadásul a csütörtöki nyomozóklub tagjai úgy rángatják a két zsernyákot ide-oda, mint ha ők lennének a feletteseik. Ez már a komikus hihetetlenség kategóriába sorolható. Ráadásul a Osman egy csomó mindent elintéz azzal, hogy Elizabethnek mindig van egy ismerőse, aki jön neki egy szívességgel, célozva ezzel Elizabeth titkos múltbéli hivatására is.

A csütörtöki nyomozóklub összességében egy könnyed szórakozást nyújtó krimi annak, aki nem bánja, hogy az események nem pörögnek száztízzel. Akad benne egy kis mosolycsalogató humor is néhol, de nagy hahotázásra nem kell számítani. Sok meglepő dolog derül ki az olvasás során, tehát igényli a történet a lankadatlan figyelmet és a kitartást. A csütörtöki nyomozóklub nem rengeti meg a világot, de érdekes karaktereivel és a folytatásban rejlő potenciállal kiváló olvasmány egy csésze tea és egy finom édes sütemény mellé.

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub
Eredeti cím: The Thursday Murder Club
Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés éve: 2021
Fordította: Orosz Anna
Értékelés: 7/10 nyugdíjas raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.