A Clickbait emocionális mércéjén az emberiség megérett a pusztulásra

Az alkotók, Tony Ayres és Christian White tökéletesen hozzák a Netflixhez illő kíméletlen görbetükröt. A Clickbait ugyanis nem rejti véka alá az olyan témák kitárgyalását, mint az erkölcsi és emocionális határok elmosása, a média valóságtorzító ereje, a családon belüli problémák súlyossága és az internethasználók mocskos közegének reflektorba helyezése. A sorozat megmutatja a magából kifordult világot és elrettentésül használja az emberek legrosszabb tulajdonságait, melyekre a világháló végeláthatatlan és megfoghatatlan közegén keresztül mutat rá. Pontosan azért, amiért a Netflix kiemelten foglalkozik ezekkel a témákkal számos másik sorozatában is, jogos lehet a kérdés: mennyire fog mély nyomot hagyni az emberekben a Clickbait? Évek múltával is emlegetni fogjuk, vagy elvész majd a többi cyber thriller árnyékában? Mivel az alapkoncepció elég ütősre sikeredett, joggal feltételezhetjük, hogy maga a sorozat nyújtotta élmény sokáig nyomot hagy majd az emberekben.

A nyolcrészes minisorozat már rögtön az első résszel a fotelba szögezi a nézőt, hiszen mindenféle köntörfalazás nélkül csap bele a lecsóba, azaz a történet sűrűjébe.
Adott egy nagy családi szülinapozás, ahol Pia (Zoe Kazan) és testvére Nick (Adrian Grenier) csúnyán összezörrennek, majd így is válnak el egymástól útjaik. Az ápolóként dolgozó Pia legközelebb egy vírusként terjedő videóban látja viszont Nicket, akit nők bántalmazójaként és gyilkosként tüntetnek fel, és akire az internet népe rója ki a halálos ítéletet, ha eléri az ötmillió megtekintést. A gondos, kétgyermekes családapa és jó férjként megismert férfiről egyszerűen nem hiszik el a szerettei, hogy képes lenne nőket bántalmazni, éppen ezért a drámai feszültség a tetőfokára hág, amikor elkezdődik a nyomozás Nick bűnösségét illetően.

Pia nem képes megnyugodni és kizárólag a rendőrségre hagyni az ügyet. Egyik fiatal betege segít neki egy internetes appon keresztül, amely szintén egy kétélű fegyvernek bizonyul a későbbiekben. Bár az applikációt használó emberek segíthetik a nyomozást azzal, hogy felkutatnak bizonyos városrészeket, sokan mégis valami mocskos játéknak fogják fel az egészet. Ahogy a média egyre jobban bonyolítja az ügyet, az emberek pedig hajlamosak előre ítélkezni Nick felett, sokan még a fejét is vennék, ha megtalálnák.

A család tehetetlennek érzi magát, nem értik az egész szituációt, tele vannak kérdésekkel, mindemellett hatalmas nyomás nehezedik rájuk azáltal, hogy ahányszor megnézik a megtekintések számát, ők maguk is nyomnak egy bélyeget Nick halálos ítéletére. Nézőként elég nyomasztó érzés ezt végignézni, még annak ellenére is, hogy Pia néha egyenesen kiborító alak. A jó színészi gárdának köszönhetően azonban nagyon jól átjön az a feszültség, ami áthatja az egész sorozatot. Érdekesség, hogy a színészek zöme amerikai származású, a sorozatot azonban Ausztráliában forgatták.

A Clickbait nagyon sokat alapoz a karakterekre, minden egyes részben más ember szemszögéből láthatjuk az eseményeket, melynek segítségével folyamatosan újabb infómorzsákat csepegtet a nézőnek. Többek között mélyebb betekintést nyerhetünk Nick házasságba a feleség Sophie (Betty Gabriel) nézőpontjának köszönhetően. Ekkor jön az újabb sokk, az újabb spekulációk és feltételezések, ami ráerősít arra, hogy az alkotók kábé egy perc nyugalmat sem szándékoznak hagyni nekünk nézőknek.

Roshan Amiri nyomozó által a rendőrség szemszögéből is láthatjuk az ügyet. Itt pedig nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ismét sikerült egy olyan bűnügyi sorozatot megalkotni, ahol a rendőrségi fricska felbukkan, kritikai górcső alá helyezve ezzel a hatóságok munkáját. Pia saját szakállára való nyomozásával pedig nagyban rá is erősít erre.

Nem róhatjuk fel negatívan a Clickbaitnek, hogy elcsépelt technikával, folyamatos visszaemlékezésekkel operál, hiszen tökéletesen jól működik így, és beleillik a történet koncepciójába. Ezekből az időbeli ugrásokból építkezik a megoldás felé, méghozzá teljesen érthetően. A sorozat sokszor érezteti azt, hogy mintha a forgatókönyvírók direkt tévútra csalnának minket: belógatnak valami gyanúsat itt, aztán elterelik egy másik irányba az egészet amott. Ettől is válik az egész sorozat olyan izgalmassá és feszültséggel telivé. Tulajdonképpen nem hagynak időt arra, hogy a néző elmerengjen bizonyos momentumok gyengeségén vagy apró logikátlanságán.

Ráadásul folyamatosan meglebegteti az internet mocskát, az emberek szenzációra való éhségét és az agresszióban megjelenő frusztrációt, a gátlástalan média csapdákat, az egyre erkölcstelenebb bulvársajtó hatalmát a köznép felett. A legborzongatóbb hatást pontosan ez okozza, hogy egy percig sem kételkedünk abban, hogy a valóságban ez ugyanígy végbemehet. Mire kettőt pislantanánk már el is érné az ötmilliós megtekintést egy ilyen videó. (A történetben magyarázatot nyer, hogyan kerülhetett ki egyáltalán egy ilyen tartalmú anyag a netre a szigorú szűrés ellenére, ez azonban erősen spoileres.)

A széria  egy másik fontos dologra is felhívja a figyelmet, mégpedig hogy mennyire könnyű bántalmazni valakit, akár úgy is, hogy csak az interneten érintkezünk vele. Nem csupán a fizikai, hanem a lelki abúzus is súlyos következményekkel járhat, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az internet még mindig lehetőséget ad az arc nélküli kommunikációra, amelynek alapja, hogy messziről jött ember azt mond amit akar.

Összességében a Clickbait egy nagyon jól felépített sorozat, mely a végső megoldásában kelthet némi csalódottságot a nézőben. Az odáig vezető út rengeteg feszültséggel és csavarral van kikövezve, szóval rászolgált arra az esélyre, amelyet megszavaztunk neki. Kellő mértékben elgondolkodtató és érdekfeszítő ahhoz, hogy kíváncsian várjuk a következő évadot, mely ettől a történettől feltehetőleg független lesz. Bár nem bánnánk ha egy-egy szereplő még visszaköszönne amolyan easter egg módon a második felvonásban.