Könyv

A rivalizálástól a bajvívásig: így elevenedik meg egy híressé vált középkori konfliktus Az utolsó párbajban

Míg a párbajozás elég sok népszerű műben kap fontos szerepet, az igazságszolgáltatásban istenítéletként használt bajvívás intézményét a Trónok harca emelte be a popkultúrába és ezzel a szélesebb köztudatba. Viszont George R.R. Martin könyveiben és az azokat adaptáló sorozatban ez is inkább csak a hatalmi játszmák egyik eszközeként tűnt fel, teljes valójában nem volt körüljárva. Aki azonban szeretné jobban megismerni és megérteni ezt a jelenséget, annak itt van Eric Jager irodalomprofesszor valós eseményeket feldolgozó könyve, Az utolsó párbaj, amely Ridley Scott legújabb filmjének alapjául szolgált.
Korábban a témában:

1386-ban rendezték az utolsó olyan bajvívást Franciaországban, amelyet a párizsi parlament hagyott jóvá. Két normandiai nemes, Jean de Carrouges és Jacques Le Gris csapott össze, hogy istenítélettel döntsenek egy súlyos ügyben: az előbbi felesége ugyanis nemi erőszakkal vádolta meg a másik férfit. Bár ez egy viszonylag szimpla szituációnak tűnhet, valójában egyáltalán nem az. Egyrészt azért, mert a két férfi között már Le Gris megvádolása előtt is évek óta tartó konfliktus feszült. Másrészt pedig mert az igazságszolgáltatás nem úgy működött, ahogyan a Trónok harcában, azaz istenítéletet nem engedélyeztek bármilyen helyzetben, csak ha bizonyos feltételek teljesültek, ezek megállapítása pedig hosszas folyamat volt. Eric Jager könyve tehát nemcsak magáról a bajvívásról és az azt megelőző vádról szól, hanem rengeteg háttérinfót ad, amelyek révén jobban megértjük a helyzetet, a karaktereket és megismerjük a sztori kontextusát is.

Ami a műfajt illeti, Az utolsó párbaj nem egy száraz történelmi munka, hanem egyértelműen infotainment, annak viszont igényes.

A szerző remekül eltalálta a stílust: a szöveg kellőképpen olvasmányos ahhoz, hogy különösebb történelmi ismeretek hiányában is élvezhesse az olvasó, ugyanakkor azért nem annyira könnyed a hangvétele, hogy ne lehessen komolyan venni ismeretterjesztő kötetként. Mivel pedig a szélesebb közönségnek szánták, elég sok olyan, a középkori társadalommal és az akkori felfogással kapcsolatos leírást olvashatunk a könyvben, ezért nyilván a legtöbb része igazán a laikusok számára érdekes, de azért nem is annyira szájbarágós a szöveg, hogy túlságosan érdektelenné váljon a témában jártasabbak számára.

A fentiekből adódik a könyv felépítése is: Jager a hűbéres társadalom és a 14. századi franciaországi állapotok rövid bemutatásával indít, hogy azután áttérjen a három központi karakter bemutatására, amit azután a hosszadalmas jogi procedúra tárgyalása, végül pedig a hírhedt párbaj és utóéletének leírása követ. Az „akcióra” tehát elég sokáig kell várni, de azért izgalmakban addig sincs hiány:

Az utolsó párbaj remekül példázza, hogy a középkori nemesség intrikái és hatalmi harcai nem a fantasy-szerzők agyszüleményei, és az élet is tudott olyan érdemes drámákat produkálni, amelyekhez hozzákölteni sem kell semmit.

Nagy jelentősége van annak, hogy a központi karaktereket és a családjukat is részletesen bemutatja a könyv, mert így árnyalt képet kapunk a férfiakról, nem tűnnek annyira egyoldalúnak, mint a filmváltozatban. Hasonlóképpen lényegesek a történelmi magyarázatok, amelyek segítenek, hogy a maga teljességében szemlélhessük a sztorit, és ne csak szimplán annyit lássunk benne, hogy két férfi párbajjal dönt el egy kérdést.

Annál sajnálatosabb, hogy míg a főszereplők személyét korrekt módon, árnyaltan mutatja be a szerző, addig a párbajhoz indokot szolgáltató eset, Le Gris nemi erőszakkal való megvádolása kapcsán egyoldalúan, kezdettől az egyik fél verzióját elfogadva mutatja be az eseményeket.

Bár a per során azért kiderül az is, mivel védekezett maga a vádlott, milyen történetet adott elő – ráadásul Jager kitér arra, hogy voltak, akik vitatták a Carrouges nejének állításait –, de a könyv nem úgy épül fel, hogy két ellentétes vallomás, a történtek két verziója ütközik, hanem van egy eleve igaznak elfogadott változat és egy másik, ami megalapozatlannak, légből kapottnak tűnik. Természetesen önmagában az nem gond, hogy a szerző „ítéletet mond”, azaz a leírások ismeretében igazat ad valamelyik félnek, de helyénvalóbb lett volna elsőre mindkét verziót csak vallomásként bemutatni, és ezután kifejteni, miért gondolja az író, hogy Marguerite de Carrouges-nak van igaza. Hiába indokolja meg Jager utólag, miért a nő verzióját fogadja el, a szöveg elfogultnak tűnik a felépítése miatt.

Mint minden adaptációnál, Az utolsó párbaj esetében is felmerül a kérdés, hogy érdemes-e mindkét változatot megismerni. A válasz ezúttal egyértelműen az, hogy igen. A könyv és a filmverzió remekül kiegészítik egymást.

A könyv nagyon sok információval ellát minket a korszakról és magáról az esetről is – például a szöveg ismeretében érthető igazán a mozifilmnek az a bizarr jelenete, amikor nagy nyilvánosság előtt arról kérdezik Marguerite-et, hogy élvezi-e a szexet a férjével –, ugyanakkor Ridley Scott sokkal nagyvonalúbb a három főszereplővel, amikor nem kérdőjelezi meg a saját nézőpontjuk szubjektív igazságát. Aki tehát kíváncsi a háttérre, és minden részletében érdekli a sztori, annak mindenképpen ajánlott elolvasni a könyvet, mert sok olyasmit hozzáad a történethez, ami a filmből kimarad. Ugyanakkor az elolvasásával mégsem lehet “kiváltani” a filmélményt, mivel a főszereplők eltérő perspektíváinak ütközését csak a moziváltozatban tapasztalhatjuk meg.

Eric Jager: Az utolsó párbaj
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadási év: 2021
Eredeti cím: The Last Duel
Fordító: Bori Erzsébet
Oldalszám: 320
Értékelés: 8/10 raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.