Film

“Ti sokkal felnőttebbek vagytok nálam” – dokumentumfilm egy túl hamar felnövő generációról

Torzult önkép, veszteglő álmok, futó kalandok és instabilitás. A sok vitathatatlan pozitívum mellett ezek jellemzik a Z generációt, akik nem félnek kérdéseket feltenni ott, ahol korábban meggyőződések álltak. Nem csoda hát, hogy a bizonytalanság védjegyévé válik a most felnövő fiataloknak, ám az, hogy Kőrösi Máté erről szóló dokumentumfilmjéről is erre asszociálunk, nem igazán szerencsés. Dívák kritika.
Korábban a témában:

A coming-of-age témával nehéz nem túltelítettnek lenni azok számára, akik kicsit is a filmgyártás ütőerén tartják az ujjukat, hiszen lédig jelleggel ömlik ránk a tinédzserek problémáit feldolgozó tartalom. “Szerencsére” bőséggel adatik is nekik a problematizálható témákörökből, így a filmek és sorozatok bátran válogathatnak a szexualitás felszabadulása (Szexoktatás, Ez bűn, X generáció), az identitáskeresés (Eufória, Szólíts a neveden), a klímaszorongás (Ragnarok), vagy a közösségi média veszélyei (Csapda a neten, Sweat) közül. Nehéz tehát újat mondani a témában, különösen egy dokumentumfilm esetében, de messze nem lehetetlen: a  szintén idén debütáló Tobi színeinek például sikerült, köszönhetően annak a víziónak, amelyet az alkotó a kiszámíthatatlan cselekmény ellenére is végigvisz a filmen. Ezt a határozottság nem érhető annyira tetten a Dívák esetében, amely egy nem kevésbé fontos és aktuális problémát boncolgat.

Máté (a rendező) éppen a diplomamunkájához keres témát, mikor az utcán csámborogva véletlenül megpillantja a dívákat. Szani, Tina és Emese három húszéves lány, akik a Belvárosi Tanodában készülnek az érettségire, mivel korábban meggyűlt a bajuk az iskolai rendszerrel. Mindhárman nehéz időszakon vannak túl, családi gondjaik miatt már egészen gyerekkorukban megismerkedtek a depresszió és a különböző függések világával. Mindannyian dolgoznak, tanulnak és próbálják túlélni a mindennapjaikat. Ebbe a helyzetbe csöppen bele Máté, aki azzal, hogy kamerát helyez az események közepébe, betekintést nyújt a vastagon felvitt felszín alá.

Az SZFE-re készült diplomafilmeknek gyakorlatilag kultusza van, sok közülük egészen nívós versenyeken is szerepel, az Anyám macskája a Moszkvai Nemzetközi fesztiválon, Rudolf Olivér Fonica M-120 című rövidfilmje Cannes-ban mutathatta meg, mit tud, az Ostrom pedig megszerezte a diák Oscar-díj bronzfokozatát is. A Dívák a Verzió filmfesztivál közönségdíjas dokumentumfilmje, amelyet nem mellesleg az HBO is a műsorára tűzött (november 18-tól érhető el az HBO Go-n), ennek oka valószínűleg, hogy olyan témát dolgoz fel, amelyre nem lehet nem odafigyelni. A fiatal felnőttek élete mindig is téma volt, de a Z generáció valóban mintha több nehézséggel nézne szembe bizonyos területeken. Ahol korábban stabil állítások és intelmek álltak a munkavállalás, a családalapítás és az útkeresés témájában (nagyszüleinknek sokkal könnyebb volt munkavállalás és aligha merülhetett fel kérdés a gyerekvállalásról vagy a nemi identitásról például), ott most gyakran csak kérdőjelek és tanácstalanság várja a felnövekvő generációt. Ha a célok sem tiszták, akkor pedig az odavezető út sem lehet biztos vagy éppen egyenes. A három lánynak bár vannak vágyai a jövőt illetően, ezek alig-alig válnak tervekké, mert minden lépésüket akadályozza, hogy amint megtennék, meg is kérdőjelezik azt. Ez különösen Emesén látszik, aki talán a legellentmondásosabb a dívák közül, ambíciói egészen magasra törnek (elméleti fizikusnak készül), a valósággal azonban keveset találkoznak ezek a törekvések, ahogy a lány maga is.

A már-már torz önkép, a testükkel való állandó elégedetlenség mindhárom lányt emészti. Ennek főleg Szani ad hangot, aki vérbeli populáris lányként megmutatja azt is, mi rejlik ennek a csillogó éremnek a másik oldalán, mennyit vesz el az embertől a boldogság látszatának fenntartása a rengeteg bulival és a harsány viselkedéssel. Míg Emese saját szobájának biztonságába, addig Szani a munkába, Tina pedig a spiritualitásba menekül a magány elől, amely folyamatosan jelen van az életükben. Ezt csak még jobban láttatják azok a jelenetek, ahol a lányok videónaplót készítenek magukról. Ezek a legsebezhetőbb és legvalóságosabb képet festik róluk, látni engedi őket úgy, ahogyan amúgy sosem mutatkoznának: akár smink nélkül, vagy akár egy pánikroham közben.

Az anyag tehát, amivel Kőrösi dolgozik, valódi, értékes és elgondolkodtató, azonban annak felhasználásában azért bőven lett volna még potenciál. A rendező ugyanis középpontba helyezte ezt a három dívát, de egyetlen tükröt sem helyezett köréjük: a film reflektálatlan maradt. A lányok személyes drámája nem helyeződik társadalmi kontextusba, más generációkkal sem kerül viszonyításba, de még a három nő egymáshoz fűződő viszonya sem kerül igazán kifejtésre. Pedig utóbbi adta volna magát, tekintve, hogy szinte archetípusokkal dolgozik az alkotás, akik egyébként a közösségi hierarchia különböző szintjeiről valóak, így tanulsággal szolgálhattak volna a kirekesztés és az előítéletek témájában.

Önmagában a reflektálatlanság nem minden filmnél probléma, az említett Tobi színeinek például nagyon jót tett, hogy a rendező egészen szűken, kizárólag a főszereplőn és édesanyján tartotta a fókuszt, mert kettejük megkapó dinamikája feledtette és helyettesítette is a külvilágban elfoglalt szerepük taglalását. De itt a három lány között nem láttuk kibontakozni ezt a szoros kapcsolatot. Némi kritikát viszont tartalmaz az iskolarendszert illetően és társadalmi kontextusként megjelenik a változás igénye is, szavazás formájában. Viszont a beígért social media szál – ami kulcsfontosságú lett volna, hiszen ez a kor legfontosabb jelensége – elmaradt. A kamera ilyen értelemben nem tükörként, sokkal inkább mikroszkópként szolgál, amivel felülről alaposan ránagyít egy közösség életére: láthatóvá válik, hogyan él és mitől szenved a mai kor tinédzsere, miképp torzulnak sérült családi viszonyaik nyomán további kapcsolataik is és hogyan hajszolja függőségekbe őket a szeretet és a stabilitás hiánya. Szomorú kor-kép ez, amelyet megfest az alkotó, de nem ítélkezik felette, csak bemutatja, minden következtetést a befogadóra hagyva ezzel.

Kőrösi Máté dokumentumfilmje látszólag három fiatal lány érettségi előtti megpróbáltatásait követi végig, de valójában magának a rendezőnek a története (is), aki saját diploma-katalizálta bizonytalanságaival és szorongásaival küzd. Egy ponton a címben idézett mondattal rá is világít a felborult szituációra, ahol egy már a diplomáján dolgozó férfi kevésbé felnőtt, mint az érettségi előtt álló, sokat próbált tinédzserek. Kőrösi nem csak narrálja a filmet, meg is jelenik benne, illetve egészen szoros kapcsolatot alakít ki a szereplőkkel (majdnem megkapóbbat, mint ők egymással). Az, hogy diplomafilmjének témáválasztása, csakúgy, mint annak megközelítése kissé tétova, az eredménye-e a kort megmételyező bizonytalanságnak vagy épp tudatosságból fakadó szatirikus húzás, azt mindenki eldöntheti maga, hiszen a film, a Verzió Filmfesztivál után az HBO Go felületére költözik.

Dívák (2021). magyar dokumentumfilm. Játékidő: 85 perc. Premier: 2021. november 18. Értékelés: 6/10 raptordíva

Dívák teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.