Képregény

Megérkezett a közérzet-képregény, ami szerint senki sem gyógyul ki a gyerekkorából

A pár évvel ezelőtt elkezdődött hazai képregényboom egyik pozitív hozadéka, hogy a mainstream szuperhősös címek mellett hangsúlyosabban jelentek meg kevésbé előtérbe tolt kiadók és alkotók művei is. Ezeken belül is meglepően, de nem érdemtelenül nagy szelet jutott az olasz fumettiknek. A szándékosan ponyvás jellegű Bonelli zsánerdarabok (pl. Dampyr, Dragonero, vagy a Bonelli kiadó Le Storie szériájának krimijei) pedig megnyitották az utat a szerzőibb hangvételű kiadványok előtt is (pl. Az összetört szív balladája). Ennek egy újabb képviselőjeként érkezett meg a Zerocalcare művésznév alatt alkotó Michele Rech Torokszorítósdi című kötete, ami szinte hibátlanul ragadja meg az Y-generáció általános életérzését, annak minden kinevetni és szánni való nyűgjével-bajával. Miközben ennél azért mélyebbre is hatol a főszereplői lelkivilágában. Kritika.
Korábban a témában:

VÍZKŐMENTESEN

Az 1983-as születésű Michele Rech nem hétköznapi művésznevet választott magának. A Zerocalcare jelentése “nulla vízkő”, amit egy reklámból kölcsönzött, amikor is gyorsan kellett egy nicknevet választania. 2003 óta rajzolt különböző lapoknak (pl. Wired Italia, Best Movie), de alkotott lemezborítókat, és fordított dokumentumfilmeket franciáról is, mielőtt a Bao Publishing szerződtette volna. Személyes élményeiből táplálkozó képregényeit a saját weboldalán is közzétette, ami egy időben az egyik leglátogatottabb olasz oldalnak számított. Népszerűségét az is jól jelzi, hogy kiadványai mintegy egymillió példányban keltek már el szülőhazájában, és az utóbbi években egyre több nyelvre fordítják le műveit.

Michele Rech, alias Zerocalcare

Ennek egyik  oka, hogy történetei csak részben kultúrspecifikusak. Helyenként előfordulnak sajátosan olasz popkulturális utalások dalszöveg idézet, vagy tévés, filmes reflexiók formájában, de sztorijai magvát mindig egy általánosan is megérthető és átélhető szituáció adja. Ezek középpontjában pedig a szerző fikcionalizált képregényes mása áll, aki csípős humorral és rengeteg intertextuális utalással körítve állapít meg valamit az őt körülvevő világról, vagy éppen saját magáról. A folyamatos önreflexiótól, a kikacsintásoktól, harsány, jól időzített vicceitől pedig nagyon is szerethetővé válik a nemzedéki közérzetet tolmácsoló mondandója. Még akkor is, amikor a humor helyét átveszi az időnként közhelyesség vádjával is illethető moralizálás. Végeredményben azonban mégis mindig képes felettébb szórakoztató módon gondolkodásra és önvizsgálatra késztetni olvasóját. Teszi ezt hol egy-egy precízen megkomponált panellel vagy oldalszerkezettel, esetleg egy csontig hatoló mondattal, vagy csattanós vizuális metaforával. Mint amilyenek a lelkiismeretfurdalás polipja, és az azt prezentáló Darth Vader a Torokszorítósdiban.

CSÁPOK A NYAKAD KÖRÜL

A Torokszorítósdi egy önmagában kerek történetet mesél el, három fejezete pedig három eltérő életkori szakaszban követi végig Zerocalcare és két barátja, Secco és Sarah életét. Az idősíkokat pedig egy régóta őrzött titok köti össze. Az első fejezetben megismert helyzet csak részben szűrődik át a másodikba, hogy a harmadikban végérvényesen a helyére kerüljön minden. Calcare és barátai egy bátorságpróba során a sulijukat övező erdőbe tévednek, ahol egy váratlan felfedezés után elkalandozik a fantáziájuk. Erősen felnagyítva és kiszínezve mesélik el az erdőben történteket, aminek persze meglesz a böjtje. Egyikük egy hazugság során bűnbakká válik, Calcare pedig évekig nem tud szabadulni a bűntudattól. De persze az erdő titka nemcsak a barátok életére lesz hatással. Tinédzser korba lépve egy beavatási ceremónia során hasonló helyzetbe keverednek, és a kisikolásként átélt események újabb fénytörésbe kerülnek. Felnőttként egy haláleset hozza össze újra az egykori Voltaire iskola diákjait és tanárait. A trióban újra felbuzog a rejtély megoldásának vágya. Az pedig közel sem biztos, hogy a korábbi, gyermeki fantáziából szárba szökkent vadabbnál vadabb elméleteknél nem létezik megrendítőbb magyarázat a gyerekként tapasztalt élményekre.

A Torokszorítósdi legnagyobb erőssége a sztorimesélésben rejlik. Rech itt egyszerre van igen nehéz, és mégis könnyű helyzetben. Nehézben azért, mert olyan fokú személyességet visz az önéletrajzi momentumokat fikcióval keverő történetbe Calcare karakterén keresztül, amik átlépik a leegyszerűsített író-olvasó szerepek kereteit. Könnyűben pedig azért, mert egy félig-meddig valós sztoriban valójában csak önmagát kell adnia. Nem pusztán Zerocalcare olvasóivá válunk, hanem ott vagyunk vele a legérzékenyebb pillanatokban, a haveri balhékban, a legelvetemültebb módon cikázó gondolataiban, és így végső soron az fejében is. Az őszinte megnyilatkozások, az egészen sötét humorral kokettáló önvizsgálat pedig egy széles spektrumon mozgó utalásrendszeren keresztül elevenedik meg. Ez az intertextuális referenciahálózat betekintést enged az alkotó és fikcionalizált karakterének ízlésvilágába. Rech pedig nem fél nyilvánvalóvá tenni azokat a hatásokat sem, amik a személyiségét és a művészetét befolyásolták.

REFERENCIAHALMAZOK

Calcare elméjében nemcsak megférnek, de különböző személyiségjegyekként, vagy segítőkként egyszerre bukkannak fel olyan alakok, mint Darth Vader, Kurt Cobain, Cthulhu vagy Che Guevara, az olasz teleshop műsorvezetője, esetleg egy harcipáva. De ugyanúgy jelentős szeletet képeznek a Disney-féle Robin Hoodra, a Trónok harcára és különböző animékre tett utalások is. A legjobb pedig az, hogy a kiterjedt utalásrendszer nem pusztán az öncélú nosztalgiapornót szolgálja. Megesik ugyan, hogy ezek az elemek csak a korszellemet tükröző hangulati elemként kerülnek elő, de a legtöbb esetben mégis egészen konkrét vizuális metaforákként, vagy ironikus, önreflektív poénként jelennek meg, sokszor a cselekményről is leválaszthatatlan módon. Arról nem is beszélve, hogy a kötet vizuális stílusában is megjelennek Zerocalcare hatásai, inspirációi, így gyakran találkozunk mangákra, animékre és korabeli rajzfilmsorozatokra hajazó rajzokkal. A magyar kiadás további érdekessége még, hogy az utalások megértését egy egészen aprólékos és pontos jegyzetmelléklet is segíti, ami még a legeldugottabb apróságokra és a sokaknak már-már triviálisnak tűnő fogalmakra is kitér. Így még azok is könnyen élvezhetik a kötetet, és új ismeretekkel gazdagodhatnak, akiknek lövésük sincs a kilencvenes évek popkultúrájáról. (Talán csak Secco H2O pulcsija maradt ki, ami esetében valószínűleg nem a víz képletére, hanem egy hardcore punk zenekarra utal de ez már csak szőrszálhasogatás.)

MOST VICCELSZ?

Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy a szereplők gyerekkorában játszódó első fejezetben mennyire érett mondatokban kommunikálnak a gyerekek. Ez azonban csak addig lehet kizökkentő, amíg nem realizáljuk, hogy a szerző narratív énje már a képregény születésének idejéből visszatekintve meséli el a történteket. Felnőttként pedig épp olyan mondatokat ad a gyerekek szájába, mint amit a későbbi fejezetekben olvashatunk Calcare bandájától. Ezzel pedig erősíti a látott képek és az olvasott szövegek közti disszonáns feszültséget, ami így humorforrássá válik. Rech a képregény médiumának sajátosságait sem rest a poénok szolgálatába állítani egyedül talán csak a panelek közti csatornákat nem használja ki. De a képek beállításával, a vonalkezeléssel, a tipográfiával és a szövegbuborékok alakításával eljátszik a maximális hatás érdekében. Kép és szöveg, szöveg és jelentés tökéletes összhangba rendeződve alkotják a Torokszorítósdi poénfaktorát. Ezek mellett pedig az sem elhanyagolható, hogy gyakran a társadalom által elvárt normákat figuráz ki, amiket képes csípős öniróniával kezelni a prédikáció helyett. 

A három főkarakter szintén nagyban felelős a kötet humoráért. Ha nem is teljesen különbözőek, de éppen annyira eltérő személyiségek, hogy a változó tétekkel és komolysággal rendelkező konfliktusaik képesek legyenek mókás eredményeket szülni. Rech pedig azt is bizonyítja, hogy nemcsak egy folyton poénkodó humorgyáros, hanem egy valódi mesélő, aki jó ütemérzékkel helyezi el a fajsúlyosabb eseményeket is a könnyedebbnek induló jelenetsorokban. A sztori előrehaladtával pedig az is megkérdőjeleződik úgy az olvasó, mint Calcare számára –, hogy valójában kikről is szól ez a történet.

Hiszen a tetteknek következménye van, amit a főszereplők saját bőrükön mind megtapasztalhatnak a történet egy-egy pontján, de hogy a többiekkel mi történik, azzal nem törődnek. Néhány kivételtől eltekintve nem is igazán ismerjük meg a mellékszereplők hátterét, motivációját. Erre magyarázat lehet a főszereplők gyermeki énjének önzőbb felfogása, limitált empátiájuk és előítéleteik. A mellékszereplők tehát okkal vannak jól ismert sztereotípiákká egyszerűsítve.

A karakterek szempontjából a probléma ott kezdődik, hogy a felnőtté vált karatkerek sem szakadnak el ettől a nézőponttól. De hogyan is tennék, amikor valójában még mindig ugyanazok a gyerekek, csak idősebben. Rech tehát igyekszik korlátozni az olvasó ismereteit, a látószöget pedig a főszereplők perspektívájára szűkíti. Persze azért ad kapaszkodókat is a megfelelő értelmezéshez. Az utolsó felvonásban aztán minden egyes addig elhelyezett infómorzsa a helyére kerül, hogy a jelentéktelennek tűnő elejtett félmondatok letaglózó felismerésként csattanjanak a szereplők elméjében. A Torokszorítósdi épp annyira szól Zerocalcare önvizsgálatáról, mint a történet során többször tematizált bullyingról, a kortárscsoporthoz való tartozás igényéről, és a titkok szülte bűntudat évekig tartó lélekfojtó, személyiségalakító kínjáról.

TUDJA HOL SZORÍT A POLIP

Nehéz fogást találni Zerocalcare első magyarul megjelent kötetén. Ami esetleg problémás része lehet, az a csapongás. A történet lassan kezd el beérni, ténylegesen a végére marad a kirakós összeillesztgetése. Menet közben pedig hatalmas öngerjesztett vargabetűket tesz az író és vele együtt Calcare is, amitől terjengősnek, helyenként széttördeltnek tűnhet a cselekmény. De az összhatásban mégiscsak nagyobb súllyal jelenik meg a jó ízléssel tálalt humor, és a történet végeztével pedig bárki azon kaphatja magát, hogy vissza-visszatér bizonyos oldalakhoz, panelekhez. Vagy azért, hogy megkeresse a végkifejlethez vezető kenyérmorzsákat, vagy szimplán csak azért, mert baromi viccesek. Ha Zerocalcare minden kötete ennyi humort és szellemi csámcsognivalót tartogat, akkor jó lenne, ha nagyobb dózisban érkeznének. 

Aki pedig a képregény elolvasása után máris elvonási tünetektől szenvedne, annak jó hír, hogy a Netflixen már elérhető a Zerocalcare által rendezett animációs sorozat, A pontozott vonal mentén (Tear Along the Dotted Line), amit szintén nem érdemes kihagyni.

Zerocalcare: Torokszorítósdi
Kiadó: Nimue Kiadó (Lakatos István)
Kiadás éve: 2021.
Fordító: Várnai Dóra
Eredeti megjelenés: 2012 (Bao Publishing)
Értékelés: 9/10 torokszorult raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.