HIRDETÉS

HIRDETÉS

Film

Dosztojevszkijbe oltott poszt-világháborús szürreál, Guillermo del Toro módra

William Lindsay Gresham 1946-ban publikált, Rémálmok sikátora című regényét nem tűnik túlzásnak a Bűn és bűnhődéséhez hasonlítani, mint ahogy előttem azt mások meg is tették. Mint ismeretes, Dosztojevszkij művének központi üzenete az, hogy nincs jogunk mások élete és sorsa fölött bíráskodni, míg a Nightmare Alley-é a következőképp foglalható össze: minél magasabbra jutsz, annál mélyebbre zuhansz majd. Bár a tanmese legújabb adaptációjának rendezője, Guillermo del Toro (A víz érintése) véleménye szerint az ő verziója nem újrázza Edmund Goulding 1947-es első, fekete-fehér feldolgozását, lényegében nem tesz mást, mint némi egyedi színt ad ahhoz (főleg barnát, zöldet és vöröset), valamint tovább árnyalja annak sötét mélységét, ezáltal közelítve az irodalmi forrásanyaghoz. És ez nagyon derék dolog részéről, bár kétségkívül nem túl eredeti. Rémálmok sikátora kritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A történet központi szereplője Stanton Carlisle (Bradley Cooper). Carlisle zaklatott előéletű, ambiciózus figura, aki munka után kutatva keveredik egy karneváli mutatvány nézőserege közé. Az érkezésekor aktuálisan felvonultatott attrakció nem más, mint egy klasszikus értelemben vett geek, vagyis vadember, aki gödrének mélyén élő csirkék fejét harapja le közönségének borzongásától kísérve. Miután Stanton és a kompánia vezetője (Willem Dafoe) egyik éjjel sikerrel akadályozzák meg a szerencsétlen félember szökését, előbbiből lassan igazi karneválos válik. Aztán hamar kiderül, hogy jóval több talentumot kapott az élettől annál, hogy sátrak felállításával múlassa az idejét, ráadásul gyengéd érzelmeket kezd táplálni az erőember Bruno (Ron Perlman) által pátyolgatott Molly (Rooney Mara) iránt. Mások megtévesztéséhez való tehetsége és a közös, szebb élet reménye lévén megvan tehát eszköz és cél egyaránt, hogy a vurstliból a mennyekig emelkedjen gyarló hősünk nimbusza; a cím ugyanakkor nem sugall még a Csillag születikhez hasonló kétes happy endet sem.

A természetfeletti, misztikus, illetve a horror zsánerei lengik körül a legutóbbi önálló darabjáért Oscar-díjjal jutalmazott del Toro friss remekét, ám ha elhessegetjük a gyéren belakott vetítőterem égett kukoricafüstjét a szemünk elől, rögtön átlátunk a marketing-gépezet machinációin.

HIRDETÉS

A Rémálmok sikátora ugyanis nem kínál semmi túlvilágit.

Vizualitásában, ahogy azt már a direktortól megszokhattuk, a film bőven tartalmaz szürreális elemeket, ám míg ezek eddig a valósággal vegyített fantáziavilágokat elevenítettek fel, ezúttal díszítőelemek csupán. A barokkba hajló látványtuning ugyanakkor csupán a felszín – a Rémálmok sikátora összhatásában kellően baljóslatú sorsdráma ahhoz, hogy lélektani horrornak hívhassuk.

Ron Perlman and Mark Povinelli in the film NIGHTMARE ALLEY. Photo by Kerry Hayes. © 2021 20th Century Studios All Rights Reserved

Saját közegében stílusosan koreografált tánc, ami nem hagy teret a spontaneitásnak:

két és fél órás játékideje alatt elemi erővel jelenik meg benne a társadalmi igazságtalanságba kódolt egyéni törés, de fojtogató atmoszférája ellenére, vagy éppen azért nehéz nem a közelgő vihar szívébe utazni vele. A felvételek hol grandiózusak, hol kisszerűek, ezzel interpretálva képnyelvre azokat a külső erőket, amiknek hatására ember embernek a bizalom intim terein válik farkasává.

A mondandó statisztává zsugorítja a színésznagyságokat, így amikor nem ámít a képi világ, az üzenet kerül fókuszba. Felmerül a kérdés, hogy akkor miért kellettek a nagy nevek, de azt hiszem, ezen felesleges sokat agyalni, figyelmünket fordítsuk hát szürke erkölcsű hősünk felé. Stanton Carlisle követ el hibákat, törvény és etika szempontjából többnyire ingoványos terepen mozog, de nem válik immorálissá. Körülményeinek, majd lehetőségeinek áldozata ő, akit elhivatottá tesz hirtelen jött sikere, és önigazolással foltozgatja lelki üdvét. Cooper karaktere kis hal abban a medencében, amibe csöppen, ilyenformán egy darabig emelkedik, aztán ahogy a vízszint fölé ér, hirtelen elfogy körülötte az oxigén. Nem szeretnék spoilerezni, mert Gresham sagája itthon talán kevésbé ismert,  viszont azt a bátorságot muszáj méltatnom, ahogy a sztori zárását bevállalták a készítők – talán még az sem túlzás állítani, hogy – hollywoodi produkciótól ritkán látott módon. Több sebből vérezne, ha nem így tettek volna, de mégis megemelem kalapom, mert a felrajzolt kör így lett kerek.

Ha eltekintünk a mondandó örökérvényű voltától, a negyvenes évek kizsákmányoló showbusiness-ét Edmund Goulding-nak ugyanabban az évtizedben már sikerült átültetnie a vászonra, ráadásul a mai napig élvezetes, értékelhető formában. Amennyiben ezt zárójelbe tesszük, akkor sem született több, mint egy időtálló klasszikus remekbe szabott adaptációja, amit kissé leront néhány hatásvadász megoldás, illetve a szereplők egyéni személyiségjegyeinek didaktika oltárán történő feláldozása.

Megéri-e ezzel együtt a mozijegy árát? Feltétlenül. Lehet-e belőle újabb szobrocska? Akár igen. A történelmi tények ismeretében érdemes lett volna-e modernizálni a kulisszákat? Feltétlenül, mert ilyenformán a biztonsági játék látszata sem lenne rásüthető Guillermo del Toróra, aki egyúttal megspórolhatta volna a riporteri kérdésekre adott felesleges magyarázkodást.

Annak viszont, aki most találkozik először a Rémálmok sikátorával – vagyis ha jól sejtem, a többségnek – kellemes alámerülést kívánok ebbe az óvágású, időtlen tragédiába.

7 /10 raptor

Rémálmok sikátora

Nightmare Alley

thriller
Játékidő: 139 perc
Premier: 2022. február 3.
Rendező: Guillermo del Toro

2019 óta írok cikkeket, kritikákat, bemutatókat a legváltozatosabb témákban - valahogy mégis főleg a filmeknél kötök ki. Néhány döntős novellapályázatos helyezést, valamint megjelenést követően első saját kötetem, a Tüzek és túlvilágok 2022-ben jelent meg a Helma kiadónál. A világ- és a karakterépítés egyaránt fontos számomra, ezért a saját dolgaimmal csigalassúsággal haladok, viszont közben másokét elemezni rendkívül szeretem, ha találok bennük valami érdekeset. Cserébe önálló szerzőként esetemben is akasztható a hóhér :-)