Könyv

Elrepültek a madarak, megérkezett a világvége

Charlotte McConaghy lírai betétekkel tűzdelt, szomorú alaphangú climate fiction regénye egy olyan közeljövőbe kalauzol, ahol az állatok kihalásával megkezdődik az emberiség lassú, már-már rezignáltan tudomásul vett pusztulása is. Az ökológiai katasztrófa időközben egybesimul egy útkereső nő élettörténetével, valódi és átvitt értelmű belső utazásra szólítva ezzel az olvasót. Az utolsó vándorlás könyvkritika.
Korábban a témában:

A felfutóban lévő climate fictionök olyan művek, amelyek felhívják az olvasói figyelmet arra, hogy az emberiség egy közeljövőben bekövetkező klímakatasztrófa miatt megfogyatkozhat vagy elpusztulhat. Ezek a művek vagy a világ lassú haldoklását vizionálják, vagy a megváltozott éghajlat utáni életben maradás lehetőségeit vizsgálják a fantasztikus irodalom  eszközeivel. Legyen a kiváltó ok a szárazság, vagy épp az emelkedő vízszint, a vészjósló jelek jelenleg is a szemünk előtt zajlanak, de nem feltétlen vesszük figyelembe őket.Az utolsó vándorlás hátterét szintén egy klímakatasztrófa szolgáltatja, mégpedig az állatok fokozatos kihalási eseménye, amely során nem csak a szinte észrevehetetlen fajok tűnnek el a Földről, hanem a nagy testű ragadozók is éppen ugyanúgy, akárcsak a tenger élőlényei, vagy a regény egyik kulcsszimbólumát jelentő madarak.Önmagában az állatok kihalásáról nehéz lenne lírai szépségű regényt írni, így a kihalási esemény az időben egymást váltó fejezetek segítségével összekapcsolódik egy emberi élettörténettel is. Az elbeszélő főhős, Franny Lynch már gyerekkorában elvesztette kapcsolatát a világgal, sőt, vegyes származású felmenőinek köszönhetően sem Ausztráliában, sem Írországban nem érzi igazán otthon magát, noha mindkét helyen rokonokra találhatna. Amikor elveszti kapcsolatát az édesanyjával, egyedül a tenger marad neki, mint az a hely, amihez egyedül kötődik. Franny élettörténetét már fiatal felnőtt korától a keresés, az utazás, az ide-oda csapódás jellemzi, így a lassan kibontakozó, múltbeli fejezetek segítségével megismerhetjük annak a nőnek a szorongásait és lelki vívódását, aki a fő cselekményszál szerint éppen utolsó utazására készül, és ehhez a megmaradt, kevés számú sarki csérek vándorútvonalát használja vezérfonalként.

Az utazás mint szimbólum sokféle rétegben és értelmezésben megjelenik ebben a szövegben. A Grönlandtól az Antarktiszig tartó fizikai utazás egyben megtisztulási folyamat, amelynek során a múltból eljutunk a jelenbe, miközben Franny maga mögött hagyja régi énjét, terhelt gyerekkorát, egy gyilkosságot, a börtönévek emlékét, és új emberként próbál célt találni magának. Mindezt egy csendben, hosszú átmeneti időszakban zajló globális tragédia közepette, emberi sorsokon és megkésett döntések során át.

Franny személyes lelki fejlődésén túl Charlotte McConaghy bepillantást enged más problémákba is, amelyekről gyakran megfeledkeznek a cli-fit globális nézetből bemutató szerzők: kisemberek megélhetését tárja elénk, olyan halászokét, akik egész életüket a tengeren töltötték, és a halak megfogyatkozásával nemcsak munkájukat, családjuk megélhetését, hanem önmagukat is elveszíthetik. Könnyű lenne azt állítani, hogy az óceánok kiüresedése a halászat, az erre specializálódott legénységek hibája, viszont a regény rámutat arra is, hogy nem tehető felelőssé egy-egy szakágazat az ökológiai egyensúly felborulásáért, így hibást keresni sem feltétlenül ott kell, ahol a végrehajtás folyik. A Franny és a Saghani nevű halászhajó által követett sarki csérek megmutatják ugyan az utolsó halrajokat, de még ebben a kiüresedő, haldokló világban is megcsillan az emberiesség utolsó szikrája akkor, amikor egy hálóba akadt teknős miatt a teljes zsákmányt visszaeresztik a tengerbe, ezzel is szimbolizálva azt, hogy minden élet számít.

Az utazás előrehaladtával azonban a legénység is indulatosabbá válik, egy váratlan törvénymódosítás pedig lehetetlen helyzetbe hozza őket, amely hibák sokaságához, meggondolatlan döntésekhez vezet. A feszültség fokozása, a csérekre szerelt jeladók követése újabb lendületet ad a regénynek, és sebesen viszi olvasóját a végcél felé. És talán itt érhető tetten a történet egyetlen, zavaró hiányossága: az előre belengetett, de nem túl hangosan durranó végkifejlet.A legjobban biztosan akkor jár mindenki, ha nem mindenre kiterjedő science-fiction műként veszi kézbe Az utolsó vándorlást, de nem is egyfajta tengeri El Caminót vár tőle, hanem csak hagyja sodortatni magát a lassan kibontakozó cselekménnyel.Az utolsó vándorlás nem az a mű, amelynek olvasása közben érdemes előre találgatni, vagy akár csak bármiféle hirtelen bedobott sorsfordító trükk miatt felháborodni. Csak szépen, csendben, az ismerős jeleket felfedezve, a politika és a környezetvédelem nyilvánvaló reakcióit rezignáltan tudomásul véve érdemes olvasni, mint afféle balladai szöveget, amelyről úgyis tudjuk, hogy mi lesz a vége, de végső soron az élet úgyis illúzió, és a lényeg sosem a célba érés, hanem maga az utazás.

Charlotte McConaghy: az utolsó vándorlás

Eredeti cím: Migrations
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2021
Fordító: Stemler Miklós
Oldalszám:352
Értékelés: 9/10 vándorraptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.