Film

Vagány allegória a pubertás korról, pandákkal – Pirula panda kritika

A felnőtté válást egyedi módon közelíti meg a Pirula panda úgy, hogy egyáltalán nem provokatív. Kreatív megközelítés vagány animációval és szórakoztató történettel a fiatalokban végbe menő lelki és testi változásokról, valamint a szülők elvárásáról.
Korábban a témában:

A „felnőtté válás” folyamata – érthető módon – a filmipar egyik gyakori témája. Lehet szó szívszorító drámákról, kellemes vígjátékokról vagy humorral átitatott akciófilmekről, ez a megközelítés egy gyakran visszatérő motívum, aminek a gyökere a változásban keresendő. Az egyik legnagyobb változás pedig az, amikor egy gyerek „felnő”: nem a szó legszorosabb értelmében, hanem világa kitágul és kilép – vagy kipukkasztja, esetleg kipukkasztják – buborékából. Elkezdik más dolgok érdekelni, már nem csak a szülőkkel szeretne időt tölteni, és bármennyire is próbálták távol tartani bizonyos dolgoktól, pont ezek kezdik el vonzani. Egy izgalmas, de elképesztően érzékeny időszak ez, ami egy életre nyomot hagyhat a család minden tagján, és hosszú időre határozhat meg kapcsolatokat. Pont ezért nagyon fontos, hogy a felnőttek felismerjék a változást, és semmiféleképp se álljanak az útjába – bármennyire is elképzelhetetlen. Elvégre egykor ők is lázadtak, és pont ez tette őket azzá, akik. A Pirula panda „felnőtté válós” és „a „családi” filmeket gyúrja össze, amik nem csupán a gyerekeknek szólnak, hanem mindenkinek, aki velük együtt nézik. Ezeknél a filmeknél – hiába a kölykök unszolására mentek el moziba – a szülők is ugyanannyira élvezhetik a történetet, a humort és a stílust. Sőt, jobb esetben nekik is szól az egész, hogy együtt tanulhassanak és fejlődhessenek: elvégre a nevelés és a tanulás egy véget nem érő folyamat. A Pirula panda a családot és a változásokat gyúrja össze, hogy egy csodálatos animációs filmen keresztül mutassa meg: változni jó, változni kell, és el kell fogadnunk azt, akik leszünk, ahogy a szülőnek is, hogy gyereke egy önálló személyiség.

2002-ben járunk, hősünk pedig a 13 éves Meilin Lee, aki Torontóban él családjával. Osztályelső, eminens, lelkes diák, aki suli után túlgondoskodó és szigorú anyukájával, Minggel gondozza a családi szentélyt, amiben hódolnak felmenőik előtt, és amit a város kínai negyedébe érkező turisták és érdeklődők is látogatnak.

© 2022 Disney/Pixar. All Rights Reserved.

Mei, ha ideje engedi, barátaival lóg, akikkel egy fiúbanda fanatikus rajongói, és sóvárognak a helyes srácok után. Mindezt persze titkolja családja – és főként Ming – előtt, ugyanis a számára elképzelt életútba egyszerűen nem férhetnek bele ilyen dolgok. Mei természetesen azzal hitegeti magát, hogy nem családja diktálja hétköznapjait, de valójában eltörpülnek azok a dolgok, amiket tényleg azért tesz, mert érdeklik. Egy nap azonban Ming elképesztően kínos helyzetbe hozza lányát, akinél a beinduló hormonok és a kínos „pirulás” teljesen más reakciót váltanak ki, mint mindenki másnál: Mei egy óriási vörös pandává változik. A sztori során próbál rájönni arra, hogy pontosan miért is történik mindez, illetve, hogy miként vethet ennek véget – és persze arra is, hogy hogyan találhatja meg az egyensúlyt a között, hogy megfeleljen családjának, de tegye azt is, amit szeretne és élvez, most, hogy már sokkal több dolog érdekli a házifeladaton és a közös programokon túl.

A Pixar első női rendezője, Domee Shi már rövidfilmjével, a Baoval bebizonyította, hogy képes egyszerre egy általános, személyes történetet szőni, illetve egy kulturálisan sajátos elbeszélést, ami a Pirula panda esetében sincs máshogy. Mei konfliktusa anyukájával, illetve az, hogy miként fojtogatják az épp érő, saját magukat felfedezni próbáló fiatalokat a családi elvárások sok film témái, és ez az alkotás is remekül közelíti meg a kérdést. Mei egy intelligens és jópofa lány, aki nagyon jól érzi magát barátaival, és próbálja felfedezni közös érdeklődéseiket, miközben Ming egyszerűen nem száll le róla, és folyton kínos helyzetekbe hozza, ami még nagyobb éket szorít kettejük közé. Tipikus „helikopter szülőként” viselkedik, és folyton ott „kering” gyermeke körül, még az iskolában is folyton zaklatja – ami a gyerekek kibontakozásának egyik kulcsfontosságú színtere. Mivel Ming képtelen feldolgozni a változásokat és engedni szorításán, Meinek nincs más megoldása, mint hogy hazudni kezd – ez pedig egy egészségtelen ciklust eredményez kettejük kapcsolatában. Számos alkotás dolgozta már ezt fel, de ettől függetlenül kifejezetten jó, hogy a Pirula panda is ehhez a témához nyúlt, ahogy az is kiváló, ahogyan ezt tette.

Mei „vörös pandája” a benne lévő vadságot, izgatottságot, a hormonokat, illetve az ebben az időszakban létrejövő új személyiséget formázza. Ahogy az hamar kiderül, a családi szentélyben gondozott egyik legfontosabb felmenő Sun Yee, aki a vörös hold idején segítséget kért a szellemektől, hogy megvédhesse családját: így válhatott ő is masszív vörös pandává, ezt pedig örökítette tovább a vérvonala női tagjaira. A társadalmi változásoknak és a kulturális asszimilációnak köszönhetően az Amerikába és Kanadába költöző családok elkezdték elfojtani ezt magukban, és egy rituálén keresztül fizikailag is elzárták pandájukat, hogy véletlenül se kerekedjen felül rajtuk egy alkalmatlan pillanatban. A szimbolika egyértelmű, de ettől függetlenül nagyon erős, legyen szó erről a specifikus esetről vagy általában a társadalmi nyomásokról. Utóbbi lencséjén keresztül szemlélve üzenete univerzális: a felnőtté válás során oly gyakran várják el tőlünk, hogy fogjuk vissza magunkat, zárjuk el érzéseinket és érzelmeinket, tartsuk kordában impulzusainkat és idomuljunk ahhoz az uniformizált sémához, amit láthatatlan erők diktálnak. Ha pedig specifikusan a jelen kérdéseket vizsgáljuk, akkor pedig egy mélyebb, konkrétabb értelmezéssel találkozunk: Mei kisebbségi nőként még kevesebbet engedhet meg magának.

© 2021 Disney/Pixar. All Rights Reserved.

A társadalom a nőket és a kisebbségeket – függetlenül attól, hogy generációk óta ott élnek – teljesen más elvárásoknak teszik ki, a beilleszkedéshez pedig sajnos még nagyobb visszafogottságot követel meg tőlük, elfojtva szinte mindent, ami egyedivé és különlegessé teheti őket. Nem véletlen, hogy a jelenleg kimagasló és népszerű sorozatok és filmek között is bőven akadnak olyanok, amik ilyen témákat dolgoznak fel, csak esetleg más korhatár-besorolással. Sőt, a menstruáció, a pubertáskor és a „felnőtté válás” jelenségét így animációs film aligha kezelte még. A külső és belső nyomások, a társadalmi elvárásokhoz való igazodás, a biológiai, hormonális változások és a bennünk lévő önálló személyiség egymásnak feszüléséből jön létre a „vörös panda”, ami kétségtelenül mindenki életében eljött már. Kérdés, hogy ki miként kezeli – ki az, aki kiáll mellette, ki az, aki teljesen átadja a kontrollt, és ki az, aki teljesen elfojtja.

A mély téma mellett (vagy ellenére) egy színes, vidám és végig szórakoztató, remekül animált produkcióval van dolgunk. A karakterek nagyon jópofák,  megjelenésük és mozgásanimációjuk ugyanannyira hozzájárul jellemeikhez, mint kiváló szinkronjaik. A Pixar jellegzetesen precíz képi világához az animékből ismerhető hirtelen arckifejezés-és testtarttásváltással is találkozhatunk – például a fiúk után epekedő szemek szívecskés, csillogó kikerekedése –, amik dinamikussá, üdévé és modernné teszik az amúgy is pörgős eseménysorokat. Mei szinte nonstop mozog, ami a pandává válásakor is megmarad – csak persze bolyhossá és masszívvá változik. A fókusz szinte kizárólag Mei és Ming kapcsolatán van, minden más karakter csupán kiegészíti a kettejük dinamikáját, ami egyrészt sajnos egysíkúvá teszi őket, másrészt viszont sokkal frappánsabban bontakozhatnak ki vizuálisan és tematikusan. A főhős barátai remek archetípusai a kissé kívülálló, de imádnivaló személyeknek, ahogy a pubertás bajai kezelésére érkező nagynénik csapata is kiválóan kelnek életre. Mindezt Toronto remekül megálmodott verziójában, ahol a panda időszakos randalírozása még jobban kontextusba helyezi a helyszínt és az épületek, terepek méreteit. A központi duót pedig Rosalie Chiang és Sandra Oh kiváló szinkronmunkája teszi különlegessé – a hitelességhez bizonyára az is hozzájárul, hogy Chiang 16 éves, Oh pedig igazi veteránja a szakmának.

 

A Pirula panda egy kiváló film, fontos, mindig aktuális és ilyen formában még fel nem dolgozott témával. A központi mondanivalót remekül kiegészíti minden egyéb aspektusa, kezdve a remek, dinamikus és spontán animációtól egészen a színészek játékáig. Szeretnivaló, humoros és izgalmas, a rendező pedig saját kulturális rálátásával még kiemelkedőbbé tette az egyébként is magával ragadó központi ötletet, aminek kreatív csapata ráadásul kizárólag nőkből áll össze – ezért is kár, hogy csak ott kapott mozis premiert, ahol nincs Disney+, a többi területen pedig csak a streamingszolgáltatáson fut. Üzenete pedig ugyanannyira szól a gyerekeknek, mint a szülőknek – és bárki másnak, akinek kell egy kis lökés ahhoz, hogy nyitottan tudjon hozzáállni az élettel járó változásokhoz. A fiataloknak leginkább azért, mert segíthet nekik elfogadni saját biológiai és pszichés változásaikat, és hozzájárulhat ahhoz, hogy levetkőzzék a kulturális tabukat. A felnőtteknek pedig rámutathat arra, hogy a gyerekek önálló lények, és nem saját álmaik és be nem teljesedett vágyaik kivetülései. Mindenki másnak pedig azt, hogy a világ egy izgalmas, színes, változatos hely, tele különleges emberekkel – ez pedig így van rendjén.

Pirula panda (Turning Red) – amerikai-kanadai animációs vígjáték. Játékidő: 100 perc. Hazai premier: 2022. március 10. Értékelés: 8/10 Szabadon engedett pandaraptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.