Tade Thompson Molly Southbourne kisregénysorozatának első kötete egy egészen hajmeresztő sci-fi koncepciót is felvillantott a brutális női felnövéstörténetbe ágyazva. A folytatás, a Molly Southbourne feltámadása az előzmény végjátékában történtek után veszi fel a fonalat, de az író igyekszik eltávolodni az ott megismert hangvételtől. Persze ami korábban jól működött, az most is képes megfelelően pörgetni a sztorit, de valahogy mégis felemás a végeredmény. Figyelem, a kritika spoilereket tartalmaz az előzménnyel, a Molly Southbourne ezer halálával kapcsolatban.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Molly Southbourne ezer halála egyik érdekes húzása volt, hogy a narratíva keretét a címszereplő egyik hasonmásához intézett elbeszélése adja. Amikor Molly már teljesen belefáradt az életét meghatározó önmészárlásnak, kész átadni a terepet az egyik kisbetűs mollynak. Hogy ez mivel fog járni, azt sem Molly, sem a helyébe lépő vérdoppelgängern sem tudja. Az új Molly viszont az eredeti minden emlékével és érzésével rendelkezik. Neki azonban már nem kell megküzdenie az életére törő vérmásolatokkal, hiszen az imposztor véréből nem nőnek újabb mollyk. De vannak helyette más nehézségei. A nyilvánvaló eredendő egzisztenciális válsága mellett saját mentális kivetüléseivel kell szembenéznie, ha teljes életet szeretne élni. Ezzel együtt pedig felérni az eredeti Molly nagyságához is. De túl lehet-e lépni egy másik élet folyamatos önpusztításából származó rémes emlékek okozta traumán? Hol kezdődik az új Molly, és hol ér véget a régi? És egyáltalán, értelmezhető-e egymástól függetlenül a két létező?
Tade Thompson jó érzékkel indítja be a Molly életének újabb szakaszát feldolgozó kisregényt. Prózája ugyanúgy szikár, céltudatos mondatok formájában kel életre a lapokon. Egy lényegi dologban azonban mégis különbözik az előzménytől. A brutális trancsírozásokba torkolló, szenvtelenül tálalt akcióközpontú sztori helyét egy filozofikus irány váltja fel. Habár az előzménytől sem volt idegen, Thompson ezúttal jobban elmereng a Molly állapotából fakadó lételméleti problémákon. Mivel Molly már felnőtt nő a történet elején, a “coming of age” jellegből fakadó kérdéskör is átadja a helyét a fiatal felnőtt léttel járó vívódásoknak. Ennek egyik fontos eleme a sors- és személyiságalakító emlékekkel való szembenézés. Az emlékek, mint az identitás legfőbb alkotóelemei jelennek meg a történetben, és az újjászületett Molly önképét is jelentősen befolyásolják. Holott valójában az általa megélt emlékek nem is az övéi, hanem egy korábbi létezőé. Molly módszeres és véres önpusztítása, majd hedonista élvhajhászata tehát már a múlté. A traumatikus múlttal való metaforikus szembenézés pedig már az érett felnőtté válás részeként fogalmazódik meg.
Molly Southbourne esete a beteggel – Borzongató könyves double feature halloweenre
HIRDETÉS
Az első részhez hasonlóan nagyjából 120 oldalban bonyolódó cselekmény nagy részét ez az egzisztencialista vizsgálódás teszi ki. Thompson emellett néhány más érdekes témát is felvet. Például Molly állapotán keresztül a kollektív bűntudat és felelősségvállalás kérdése is felmerül. Az író ezt egy súlyos történelmi eseménnyel is párhuzamba hozza – természetesen a stílusától nem elrugaszkodva, szűkszavúan, utalgatva teszi meg ezt. Egy újonnan érkező szereplő pedig önmagunk elfogadása, és a szeretet erejére igyekszik iránytani a figyelmet. Hiszen minek is pusztítanád el személyiséged különbözői darabkáit, ha önmagad elfogadásával és megszeretésével eredményesebb lehetsz?
Bár az író ezúttal is jó érzékkel galloppozik végig a nyúlfarknyi sztorin, a Molly Southbourne feltámadása mégis egy tipikus átkötő résznek érződik. Egy trilógia középső darabjaként nem vállal túl nagy kockázatot. Az előzményben felmerülő témákat sem fejleszti tovább. A hangvétel megváltoztatásával egy időben pedig kevés valódi újdonságot tartalmaz, míg az újonnan felvetülő kérdésekbe sokszor csak belekap, de nem néz a mélyére. Még a saját, szűkös eszköztárral dolgozó módján sem.
Akik az első részhez hasonló véres, groteszk akció-horrort várnak, azoknak részben csalódniuk kell. Azért csak részben, mert természetesen itt is helyet kap néhány durvább jelenet, a hangsúlyok viszont teljesen máshová helyeződnek. Ezt Thompson azzal is érezteti, hogy az ominózus véres darálásokat még kevesebb szóval, még pőrébb fogalmazással veti papírra.
