Film

Ryan Reynolds időutazással és egy energetizált furkósbottal próbálja szórakoztatni önmagát, meg a családod – Adam-projekt kritika

Jaj, hát ki gondolta volna, hogy az Éjszaka a múzeumban-okat, a Free Guyt és Vasökölt is jegyző Shawn Levy egy újabb aranyos, de összességében ártatlanul együgyű filmet rak le az asztalra, ami tökéletes arra, hogy kikapcsoljuk az agyunkat és ernyedt arcizmokkal nézzük meg egyszer? Csak egyszer. Senki. Valószínűleg az ég világon senki nem számított rá. És hogy pont a Netflixen! Döbbenet. Adam-projekt kritika.
Korábban a témában:

2050-ben járunk. Az időutazás egy létező dolog. A történet pedig in medias res akcióval indít. Adam Reed (Ryan Reynolds) roppant menő, űrutazásra is képes vadászrepülőgépével, oldalán lőtt sebbel menekül az őt üldöző rosszlány elől, aki megfenyegeti, hogyha nem adja meg magát, kénytelen előre megfontolt rakétázással szankcionálni ezt a renitens viselkedést. Már az első pillanattól sejthető, hogy Adam nem olyan ember, aki csak úgy megadja magát, meg amúgy is, hogy jön már az ki, hogy miután szökési sebességre kapcsol, nyom egy satuféket, majd visszafordul és hagyja, hogy elfogják. Ehelyett fogja vadászgép “féreglyuk vetőjét”(!), lő egy tér-idő kaput a horizonra, majd tervei szerint elindul 2018-ba. Nem jön össze, 2022-ben landol, gyermekkori otthona mellett található erdő fáin. Főhősünk így saját házában keres menedéket, ekkor talál rá fiatalkori önmaga (Walker Scobell), akiről a film még a landolás előtt bemutatja, hogy nagypofájú, seggdugasz jellegű cukipofa, aki az iskolában folyamatosan áldozata a bullyknak. Igaz, provokálja is a szarháziakat, de a viselkedése édesapja Louis (Mark Raffallo) korai halála miatt érzett gyászra adott reakció.

Hamar kiderül, hogy felnőtt Adam igazi célja az volt, hogy eltűntnek és halottnak hitt felesége, Laura (Zoe Saldana) nyomába eredjen, aki 2018-ban tűnt el roppant gyanús körülmények között. Probléma, hogy Adam nem tud tovább haladni a múltba, képtelen megvárni, míg a hajó megjavul, illetve akadály még, hogy a hajó nem repül sebesült pilótával (ilyen autonóm a szemétládája). Közben üldözői is megtalálják, szóval a slamasztika nőttön-nő. Nincs mese, egyetlen megoldás marad: fiatalabbik énjét felhasználva utazásra bírja a hajót, visszautazik 2018-ba, plusz, ha már ott van, akkor spoileres okok miatt megakadályozza az időutazás feltalálást is. Persze a feladat nem könnyű, hiszen a gonosz erőknek is vannak érdekeik.

Nem kertelek, az Adam-projekt egy ártalmatlan, klisés, jópofáskodó, éppen ezért butácska családi film szinte mozi minőségű látványvilággal.  Sekélyes, szögegyszerű, ám pillanataiban kedves és szórakoztató. Kár, hogy nem erőltették meg magukat a készítők annak érdekében, hogy egy hétvégi feel good mozit, egy jókedv pirulát gyártsanak az alapötletből, aminek van azért valami üzenete is.

Kár, mert a végeredmény tényleg egy egyszernézős, feledhető tömegfilm lett, pedig a képkockák mögött ott vannak ám a lehetőségek. Ezek miatt is nézzük végig és a stáblistánál nem gondoljuk azt, hogy na, ezt az időt tölthettük volna TikTokozással, mert a platformra gyártott tartalmak által gerjesztett szekunder szégyen legalább növeli kicsit az önbizalmunkat.

Szóval lehet ezt szeretni így is.

Az Adam-projekt tényleg nem gondolja túl és nem is veszi komolyan magát. Előkapja a nagy, tinédzserkori geek fantázia-toposzt: a menő, meglepően jóképű idősebb én visszautazik a múltba, és bebizonyítja, csak a jelenlegi helyzetem nyomorult, ki fogom én ezt nőni, de úgy, hogy csudámra fog járni a falu. Ezt – mivel árnyalásról az egyszerűsége miatt nem beszélhetünk – vizezi fel a családi rendezetlenség kliséjével, szóval a szülők vagy elváltak, vagy valaki halott. Ehhez hozzáadja még a „jó csaj lesz a feleségem, akit meg kell menteni, meg mellette a világot is” sablonját és már kész is az alap narratív koncepció, amiből már lehet filmet gyártani egy tetszőleges streaming csatornára. Egy kis CGI ide, egy kis családbarát látványerőszak oda, és kész is a vasárnap délutáni punnyadt szórakozás az egész brancsnak. Ám akárhonnan nézem, nyikorogva, zötykölődva, de működik. Shawn Levy ezt a középszerű filmet, ezt a csiszolatlan forgatókönyvet szépen ledirigálja, és a maga módján koherensen, egy szórakoztató egésszé gyúrja össze, amiben ott egy leheletnyi felnövéstörténet, a sérelmek elengedése és az azon keresztüli megváltás is. Igaz, pont olyan porciókban, amit két agysejt is képes dekódolni.

Kellemes egydimenziós karakterek és ívek egy célszerűen egydimenzióa játékfilmben – ezt adja az Adam-projekt, némi kellemesen lanyha akciójelenettel, és amikor a világ és környezetünk terhe alatt nyüglődünk, ennyi pont jól is esik.

Nincs moralizálás, konyhabölcsesség, csak egy kis szeretet, egy kis hősiesség, meg Ryan Reynolds, aki egy fénykard szerű, teleszkópos, vipera botnak tűnő, gyilkos fegyverrel hadonászik, amiről a fiatal Adam is megjegyzi, hogy papa, az egy Star Warsból koppintott fénykard. Látványosan porlasztja el az ellenfeleit, pont annyira kíméletesen, hogy a gyilkosság sokkal inkább hasson varázslatnak, mint gyilkosságnak. Mondjuk ez utóbbi explicit ábrázolásával erősen hadilábon áll a film. Egyik kedvenc jelenetem az, amikor valakit keresztül lőnek, ám a golyónak nincs bemeneti nyoma, de még vér sem. S mindezt lassítva prezentálják nekünk a készítők.

De legalább Ryan Reynolds egy wannabe fénykard, teleszkópos furkósbottal hadonászik, amit az ellenség, aminek vadászgépre szerelt lézerágyúja van, hagy.

Mert ez a film már csak ilyen, buta karakterek buta megoldásai gurítja tovább a cselekményt A pontból B pontba. Célratörő a narratíva. Nem foglalkozik semmivel, csak azzal, hogy haladjon. Nincs világépítés, de annyit elárulnak, hogy a 2050-es évek az rossz. Hogy miben és hogyan, nem mondja el film. Hogy mit csinálnak az időutazással az időutazók, nem tudjuk meg. Igazából arról sem kapunk információt, hogy mi miért történik, annyit tudunk, van egy jó és egy rossz oldal, meg hogy időutazás. S ha már időutazás.

Mint ennek az “elméleti közlekedési konstrukció” paradoxonjainak nagy rajongója, mindig fájdalmas lesz egy olyan filmet végignézni, mint az Adam-projekt. Ezt az elméleti részét a tudománynak nagyon kevés mű tudja megfogni jól, érdemesen, érdekesen és kreatívan, esetleg újszerűen. A szóban forgó film pedig nem ezek közé közé tartozik. Aki egy nagyszerű hard-sci-fire pályázik, az Ryan Reynoldsot fog kapni helyette, meg egy energetizált furkósbotot, majd családi összeborulást némi robbantással és közelharccal. Ezzel úgy nincs gond, ha szeretjük Ryan Reynoldsot meg a furkósbotját, viszont ha tudományos fantasztikumra vágyunk, akkor nézzünk más után, mondjuk kezdjük el Andy Weir A Hail Mary küldetés című sci-fi regényét.

A suliban azt tanítják, víz nélkül nincs élet, Andy Weir meg azt, hogy de
A Hail Mary-küldetés egy sodró lendületű fantázia arról, mi mindent érhetnénk el, ha a világ, sőt, akár a világegyetem népei összefognának egymással a tudomány és a civilizációk megmentése érdekében.

Mentségére, a film tudja magáról, hogy nem hard sci-fi. Sőt, megenged magának egy kis metaságot is. Reflektál az esetlenségére. A fiatal Adamet játszó Walker Scobell is megemlíti, hogy azért ennek az időutazásnak csak kell, hogy legyen valami szabályrendszere. Nem lehet csak így jönni, menni, csinálni a dolgokat, közbeavatkozni. Igaz, ez a kérdése költői marad, mivel konkrétan csendet kap válaszul, meg természetesen Ryan Reynolds gondterhelt, de így is bugyi meg gatyaolvasztó tekintetét.

Hát mégis mit mondjon? Ez a film nem arról szól, hogy megfejtik a készítők az univerzum titkát, hanem arról, hogy az összes Adam találkozzon a múltban az édesapával, még egy utolsó ölelés elcsattanjon a fiatal számára, a felnőtt verzió pedig meg tudjon bocsátani az évek során az apja hiányától generált sérelmekért, meg tudja magáról, hogy király csávó válik belőle.

Szóval a hosszú évek kontentfogyasztása alatt és ennek a filmnek is köszönhetően sikerült megtanulnom, hogy amellett, hogy egy film az elméleti tudományok terén hanyag, lehet szórakoztató, csak el kell engedni bizonyos úri igényeket. Egy nagyobb adag jóindulattal Shaw Levy filmje ilyen. Amivel dolgozik, azzal jól dolgozik, de nincs igazából célja, csak szórakoztatni akarja a kiscsaládot, de nagyon óvatosan, nem akar megterhelni senkit.  Ártalmatlan, bárgyú, de aranyos humor, ami miatt néhol még kifejezetten szerethető is.  A középszer közepe.

Adam-projekt (The Adam Project) – amerikai sci-fi akciófilm és családi vígjáték. Játékidő: 166 perc. Hazai premier: 2022. március 11. Értékelés: 6,5/10 energetizált furkósbottal hadonászó, múltvándor, paradox raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.