Könyv

A galaktikus háborút megnyerni nem, csupán elhalasztani lehet – Mentőakciók könyvkritika

Marko Kloos regénysorozatának legújabb darabja zárókötetnek készült, ám a nagy sikerre való tekintettel a Frontvonalak-széria hetedik darabja is megjelent már angol nyelvterületen. Sokadik kötetnél kérdés, tud-e még újat mutatni a történet? Mentőakciók könyvkritika.
Korábban a témában:

A John Scalzi nevével fémjelzett iskola neveltje és sikerszerzője, Marko Kloos maga is rendelkezik katonai tapasztalattal, így amikor 2013-ban (magyarul pedig 2016-ban) megjelent a Frontvonalak című regény – mely egyben a sorozat névadó darabja is -, az egyik legerősebb jellemzője a pontos, precíz, mégis szórakoztató harcleírás, és a közeljövő harci bevetéseinek logikai felépítése volt. Bár a military sci-fi, mint a zsáneren belüli alzsáner már korábban is létezett, és olyan kiváló regényeket sorolhatunk ide, mint Robert Heinlein Csillagközi inváziója, vagy Joe Haldeman Örök háborúja, továbbá a stílust kissé megújító, felpörgető Vének háborúja-széria Scalzitól, a gyakorlatiasabb Kloos képes volt még tovább emelni a military SF szubkultúráját.

A Frontvonalak, mint egy sokkal nagyobb történet bevezető kötete még nem nagyon rugaszkodott el a jövő túlzsúfolt Földjének nyomorától, és hol szórakoztató, hol drámai jellege mellett képes volt a sorok mögött a túlnépesedés és a szociális rendszer instabilitásából eredő feszültségeket szórakoztató irodalomba csomagolva kommunikálni. Megismerhettük a zöldfülű újoncot, Andrew Graysont, aki a jobb étel és a szolgálatért járó zsold reményében lépett be a hadseregbe, hogy aztán ezernyi veszélyen átverekedje magát, miközben a sors nemcsak jövendőbelijével, hanem tucatnyi különc, de hazafias figurával is összehozza.

A Frontvonalak sikere egyben a military SF sikere is volt, hiszen bebizonyosodott, hogy a szubzsáner fejleszthető, képes megújulni, és szórakoztató formában beszélni nemcsak a háborúk és a kezelhetetlennek tűnő emberi nyomor mindennapjairól, hanem az összefogás és a bajtársiasság némileg pátoszba mártogatott, de kétség kívül lelkesítő erejéről.

Nyilvánvaló volt, hogy ezt a kalandot folytatni kell, így hát a magyar olvasók mindössze néhány év lemaradással az angol nyelvű kötetek mögött, de évente egyszer kaphattak egy adagnyit Grayson, Halley, és a háromméteres, keményfejű, szén-dioxidot lélegző benga óriáslények, a nyurgák körtáncából. A Frontvonalakat követte a Felderítők, a Tengerészek, a Renegátok, a Bajtársak, és végül a Mentőakciók. Idővel azonban hiába tűnt az író részéről jó ötletnek feleleveníteni az olvasóban a korábbi kötetek eseményeit, és időről időre visszahozni korábban kedvelt vagy gyűlölt szereplőket, a sorozat kialakított egyfajta sablonos szabálykövetést, és a sztori újdonságait szépen lassan beékelte egy „korábban történt” és egy „hamarosan folytatjuk” típusú vágójelenet közé. Hiába a legyőzhetetlennek tűnő, érdemi kommunikációt nem mutató, talán kissé homályosra írt ellenség, vagy az emberek közötti széthúzás, az árulás, az áldozatvállalás és a megsemmisülő naprendszerenkívüli (atomszennyezett) gyarmatvilágok, ha a kötetek ugyanazt a szisztémát alkalmazzák hatodszorra is: az első ötven oldalban bedobott harci jelenet után csendes megnyugvás és nagy találkozásokkal egybekötött, nyugodalmas epizódok próbálják elaltatni az olvasót, hogy az utolsó 70 oldal nagy csatajelenete feltegye az i-re a pontot, és megágyazzon a folytatásnak.

A kötetnek alig van cselekménynek nevezhető eseménysora, hiszen a fent említett, többször használatos panelek mellé alig kerül új elem. A Naprendszerből kiűzött nyurgák ellen ütősebb, gyorsabb csatahajók épülnek, amelyekre veterán legénységet átvezényelve már rá lehet bízni egy tisztességes csatajelenetet, ám ezen kívül tényleg semmi olyan nem történik a regényben, amit már ne láttunk volna. Jövünk-megyünk-gyakorlatozunk, aztán megvívjuk a nagy csatát, és várjuk a következő felvonást.

A Mentőakciók gyakorlatilag nem sokat tesz hozzá a Kloos-univerzumhoz, legfeljebb csak növeli a tétet azzal, hogy a hajók még nagyobbak, a deszantgépek még titkosabbak, a tiszti étkezdében végre rendes ételt is kapni, és halhatatlan főhőseink még magasabb rendfokozatban hagyják el végül az aktuális kalandot, hogy kipihenhessék magukat a folytatásra.

A regény ismert, jól bevált, és ezért kissé unalmas építőelemeit még az igazi fanok is csak némi jóindulatú közönnyel lesznek képesek befogadni, hiába próbálja meg Kloos némi nosztalgiaérzésre felfűzni a teljes történetet. Rég látott szereplők bukkannak fel, majd tűnnek el egy kis múltidézés után, régről ismert szófordulatok váltják egymást kiszámítható jelenetekkel, kiszámítható halálokkal, és a földönkívüli ellenségről elszórt, szinte már jelentéktelennek számító információkkal. Színtelen, szagtalan, átvitt értelemben vértelen kötet, amely hozza a kötelező elemeket, még precízebben és még részletesebben vezet be az (űr)harcászat rejtelmeibe, még inkább kilúgozza a főszereplők közötti kapcsolatokat, és amikor megpróbál érdekesnek tűnni, akkor is csak félszívvel muzsikál.

A zárókötet tervéből érezhetően átmeneti kötetté redukált Mentőakciók ennek ellenére nem nevezhető rossz vagy érdektelen könyvnek, viszont olvasás előtt fel kell készülni rá, hogy még a leggyakorlottabb fanok türelmét is ki fogja kezdeni. Nagyon hiányzik az érdemi, mindent elsöprő lezárás, hiszen az előzetes tervekkel ellentétben Kloos folytatta a történetet, de amíg ki nem derül, merre tartanak ezek a folytatások, addig a magyar kiadásban némi szünet következik. Reméljük, nem örökre.

Marklo Kloos: Mentőakciók

Eredeti cím: Points of Impact
Megjelenés éve: 2022
Fordító: Farkas István
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 313
Értékelés: 5,5/10 nyurgaraptor 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.