Film

10 sötét kosztümös fim, ha meguntad a szenvelgő főurak ármánykodásait

A kosztümös filmek körébe számos műfaj, alzsáner darabjai közül válogathatunk, és mivel nincs konkrét meghatározása, sok minden beleférhet. Éppen ezért a rendhagyó kosztümös filmeket taglaló témahetünk nem lenne teljes egy olyan válogatás nélkül, amiben a sötétebb hangulatú filmekből szemezgetünk. Már ha a Büszkeség és balítélet meg a zombik, és A fekete ruhás nő nem lett volna elég. Álljon itt most tíz olyan film, amik műfajukat tekintve a horror és thriller különböző szegmenseiből érkeznek, de nagy hangsúlyt fektetnek a kosztümök látványosságára is.
Korábban a témában:

Bíborhegy (2015)

A Bíborhegy lényegében Guillermo Del Toro szerelmeslevele a gótikus rémregényekhez, és ezek filmadaptációihoz. A látványos díszletek között, korhű jelmezben, szépen fényképezett szereplőkkel együtt deríthetjük fel a romantikus(nak látszó) történet mögött húzódó rejtélyeket. Lassan, komótosan, lényegében feszültség és ijedezés nélkül. A film ebben a megfontoltan hömpölygő stílusában is megfelelően reflektál a gótikus regények narratívájára, a ritkán előforduló véres jelenetek viszont meglepően kegyetlenek. És még az is egyértelművé válik, hogy a legnagyobb gonoszság nem a természetfelettiből, hanem az emberi kapzsiságból fakad. A Bíborhegy így tipikusan egy olyan film, amit egyszerűen csak jó nézni, és bambán elmerülni a látványvilágában. Mert a dramaturgia vagy a cselekmény nem igazán fog a székbe szegezni. 

Farkasember (2010)

Korunk filmes univerzumépítési lázának egyik nagy vesztese a Universal által síppal-dobbal, nagy szólamokkal bejelentett Dark Universe volt. A stúdió célja a klasszikus rémeinek korszerű feltámasztása volt, miközben történeteik időről-időre összefonódtak volna. Ám a 2017-es A múmia hatalmas bukása elkaszálta az ambíciózus, de nem túl jól átgondolt terveket. Azonban még a tudatos univerzumépítősdi előtt megpróbálkoztak pár szörnyeteg újragondolásával. Az ismeretlen Drakula sem lett az a kimondott sikerfilm, és a Farkasember is a várakozásokon alul teljesített, de a Benicio Del Toro és Anthony Hopkins nevével fémjelzett produkciónak, vannak szerethető elemei. Például az említett színészek, vagy az őket segítő Emily Blunt és Hugo Weaving. A hol noirokra, hol melodrámákra hajazó sztori azonban képes akár az unalomig is belassulni. Aki viszont szereti a borongós, szomorkás hangulatú kosztümös rémtörténeteket, annak egyszeri nézésre mindenképpen ajánlott az atmoszféra miatt. Ellenben aki nem kedveli a monumentálisnak szánt CGI vérfarkasharcokat, és a történet mélységei is érdekelnék, az könnyen csalódhat.

Van Helsing (2004)

A Van Helsing egy érdekes mutánsa a kétezres évek blockbustereinek. Jól beilleszthető a Pengével indult horrorhatású high-tech akció-kalandfilmek sorába, mint amit például A kaptár és az Underworld is képvisel. Ha a Bíborhegy a gótikus regényhez és filmekhez szóló szerelmeslevél, akkor a Van Helsing a Universal szörnyfilmjeihez íródott – és még a korszellemet is követte. A Hugh Jackman által alakított viktoriánus kori rémvadász a Universal-univerzum több monstrumával is összeakaszkodik, rendre pörgős CGI csatákkal kísérve. A farkasember, Mr. Hyde vagy Frankenstein szörnye mellett természetesen Drakula kerül főgonoszi pozícióba, de a mindig jó modorú, csábító vérszívó helyett egy másik oldalával is találkozhatunk. A film pedig nem hiába megosztó jelenség: kevésbé horror, mint amennyire akció, és még a Universal nagyra becsült szörnyeit is egy nagy CGI katyvaszban hajigálta össze. Aki azonban vevő a hasonló nagyköltségvetésű agymenésekre, azoknak ma is simán kellemes kikapcsolódás. Akárcsak bűnös élvezetként is.

Drakula (1992)

Drakula és a vámpírok természetesen nem csak a csilivili, bőr-latex-lőfegyver hármas bűvöletében tobzódó akció-horrorokban jutottak szerephez. A sötétre hangolt kosztümös filmek visszatérő alakjai a vámpírok. Lugosi Béla és Christopher Lee klasszikus alakításai mellett pedig minden bizonnyal a Gary Oldman által megformált Drakula a harmadik leghíresebb gróf manifesztáció. A Francis Ford Coppola rendezésében készült ‘90-es évekbeli sztárparádé pedig kiállta az idő próbáját. Néhány látványeleme ugyan patinásnak tűnik már, de a drakulamítosz egyik leglátványosabb, leginkább gótikusra vett feldolgozása.    

Interjú a vámpírral (1994)

A ‘90-es évek vámpírbummjának másik klasszikussá avanzsált zászlóshajója minden kétséget kizáróan az Interjú a vámpírral. Az Anne Rice regényét feldolgozó film igyekezett bemutatni, hogy a vámpírikus öröklét nem csupán móka és kacagás, hanem az egzisztenciális horror egyik legmélyebb bugyra. Tom Cruise és Brad Pitt tettestársai többek között a hínárhajú Antonio Banderas, Christian Slater és a gyerekvámpírként felbukkanó Kirsten Dunst. A produkció egésze pedig nemcsak a vérben és fülledt erotikában tobzódik, de habos-babos ruhákban, cikornyás gyertyatartókban, látványosan lobogó tüzekben is. Az Interjú a vámpírral méltán lehet műfajának és témájának egyik klasszikusa, és még a látványos ruhaköltemények rajongói számára is imádnivaló.

Abraham Lincoln, a vámpírvadász (2012)

Heti témánk a rendhagyó kosztümös filmek, és az Abraham Lincoln, a vámpírvadásznál kevés rendhagyóbbat találhatunk. Timur Bekmambetov az USA 16. elnökének élettörténetét dolgozta fel alternatív módon. A történelemkönyvek ugyanis pofátlanul képesek elhallgatni, hogy az amerikai polgárháború alakulásába bizony a vámpírok is erősen belerondítottak. A későbbi elnök pedig fegyvert és baltát ragad, hogy így aprítsa a népe életére törő vérszopókat. Az agyament ötletből egy instant trashklasszikus is születhetett volna, de a film éppen eléggé komolyan veszi magát ahhoz, hogy némileg csorbuljon az összkép. A rendező eszköztárából gyakran előkerülő látványos akciók és szuperlassítások önmagukban rendben is lennének, a sztori azonban valahol lemaradt írás közben. Ugyanakkor ha érdekel egy Büszkeség és balítélet meg a zombikhoz hasonló rémekkel kiegészített alternatív kosztümös agyelhagyás, egy lazulós, nevetgélős próbát megér. Ja, és a legszebb az egészben, hogy Tim Burton keze és pénze is benne volt a produkcióban.

Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya (2007)

Mivel a kosztümös rémfilmeknél járunk, természetesen nem mehetünk el szó nélkül Tim Burton saját alkotásai mellett sem. A szemkápráztató jelmezek, csipetnyi romantika, némi horror és Burton kapcsolatáról sokan egyből jogosan Az Álmosvölgy legendájára gondolnak. Burton filmográfiája azonban tartogat még egy ennél is pár fokkal rendhagyóbb kosztümös filmet. Ez pedig a Sweeney Todd. A rendezőtől nem idegen ugyan a zenei betétek használata, de ez az egyetlen élőszereplős horror musicalje. A borús, füstös, iparosodó viktoriánus Londonban játszódó bosszú- és kannibáltörténet véresen is lenyűgöző látványa az akadémia fejeseit sem hagyta hidegen. Három Oscar-jelölése közül a látványtervezést szobrocskára váltotta. Emellett az Alan Rickmannel és szokás szerint Helena Bonham Carterrel felálló szereplőgárda is emlékezeteset nyújt. És valószínűleg a valaha szebb napokat is megélt Johnny Deppet sem látjuk már ennyit énekelni a vásznon.

Hófehérke – A terror meséje (1997)

A Grimm mesék a filmvilágban is örök sztori-fejőstehénként léteznek. A klasszikus adaptációk mellett azonban rendre megjelennek olyan feldolgozások is, amik kicsit máshogy nyúlnak az alapanyaghoz. 2005-ben a Grimm testvérek maguk is főhősi szerepbe kerültek Terry Gilliam filmjében Heath Ledger és Matt Damon alakításában. De ha csak az elmúlt bő tíz évet nézzük, ott van például A lány és a farkas, ami Piroska történetébe csempészte bele a vérfarkas mítoszt. A Boszorkányvadászok Jancsi és Juliska életét gondolta tovább, akik rémírtóként dolgoznak egy high-tech fantasy környezetben. A Hófehér és a vadász, valamint A vadász és a Jégkirálynő pedig a Hófehérke sztori sajátos értelmezése és előzménye. Az A terror meséje alcímet viselő 1997-es Hófehérke film azonban hangulatában igyekszik megragadni az eredeti, azaz mindenféle tündérmesés máztól megszabadított Grimm mese esszenciáját. Ennek megfelelően rendkívül sötét képi világgal rendelkezik, a törpék és a gonosz boszorka pedig meglehetősen groteszk módon vannak ábrázolva. Vigyázat, ez tényleg nem gyerekmese!

Vidocq (2001)

A Jean-Pierre Jeunet filmjeinek (Alien 4 – Feltámad a Halál, Elveszett gyermekek városa, Delicatessen) vizuális effektjeiért felelős Pitof első nagyjátékfilmes rendezése nem csak látványos, de forradalmi darab is. Nem csupán az 1830-as francia forradalom idején játszódó története, de a gyártása miatt is. Ez volt ugyanis az első olyan nagyobb produkció, amelyet teljes egészében a Sony akkori legújabb, 1080p felbontásra képes kameráival forgattak. A rejtélyes tükörmaszkos gyilkos nyomába eredő ex-bűnöző magánnyomozó, Vidocq egyébként valódi történelmi alak volt. A Gérard Depardieu főszereplésével készült  film pedig nem lóg ki a korszak thrillereinek sorából. Képes orránál fogva vezetni nézőjét a nagy fordulatig, ami azért mégsem teljesen váratlan. Az időnként furcsa, festményszerű víziókat idéző látványvilágot korhű, mégis fantasy-jellegű jelmezek egészítik ki. Az összélmény pedig egy különös, misztikus krimibe torkollik, ami a hibái ellenére is emlékezetes élmény. Kár, hogy Pitof később a Macskanővel akkorát zakózott, hogy nem rendezett több nagyobb produkciót.

Más világ (2001)

A Hatodik érzék kirobbanó sikere természetesen a hatalmas fordulatokat tartogató, természetfelettivel kacérkodó thrillerek elszaporodását hozta magával. A kétezres évek elején a spanyol zsánerfilmesek is szívesen nyúltak a horrorhoz és thrillerhez. Így persze nem tartott sokáig az sem, hogy ez a két párhuzamosan alakuló trend valahol találkozzon. Alejandro Amenábar harmadik nagyjátékfilmje, a Más világ pedig mindenképpen a jobb Hatodik érzék követők egyike. A Nicole Kidman által alakított Grace fényérzékeny gyerekeivel egy folyton elsötétített, szellemjárta kúria lakói. A rejtélyes entitások viszont nem szeretnék tovább a házban látni a családot. Bár a lista többi tagját tekintve kakukktojás, abból a szempontból, hogy már a második világháborúban játszódik. A látványában is inkább minimalista, a ruhák sem a szép, rikítóan színes skálán mozognak. Sokkal inkább a sötét felsők és pizsamák dominálnak. A Más világ azonban remek atmoszférateremtéssel hozza létre a bezárt hangulatot, az egyik ruhadarabnak pedig még a cselekményben is nagyobb szerep jut. A csavart pedig talán még az is ismeri, aki nem látta a filmet.

Szerintetek mit hagytunk ki a listából, aminek nem szabadna hiányozni? Gyertek, írjátok meg a Raptorsimogatóban!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.