Fontosnak tartom szót emelni azokért, akik nem tudnak kiállni magukért – Interjú Tolnai Klárával

Meséld el, hogyan kerültél a The Last Kingdomba, hogy talált meg a szerep? A forgatás előtti infók alapján milyen első benyomásod volt a sorozatról? Ez később változott?

A The Last Kingdom volt életem első külföldi sorozata, nagyjából öt évvel ezelőtt volt az első forgatási napom. A második évadtól az ötödik és egyben utolsó évadáig játszottam benne 2017 és 2022 között. 

Gyerekkoromban sokszor lovagoltam az erdőben, és  képzeltem magam a régi időkbe harcosok, boszorkányok és amazonok közé, úgyhogy miután elhívtak a sorozat castingjára, nagyon örültem, hogy megkaptam a szerepet! Amikor meghallottam a The Last Kingdom főcímdalát Eviortól, libabőrös lettem.

Mágikus. Az első forgatási napomon, amikor megérkeztünk, a lovakat láttam meg először, amitől rögtön otthon érzésem lett. Aztán a teljes felépített helyszínt, ahol minden megelevenedett, amit gyerekkoromban elképzeltem játszás közben: harcosok, kardozás, lovak… Nagyon más volt utána úgy nézni a sorozatot, hogy a valóságban is megtapasztaltam, hogy a stáb mennyire jó és összetartó: olyanok, mint egy család, nagyon jó humorral.

Hogyan készültél Sidgeflaed megformálására? Mi inspirált?

Bármilyen szerepet is játszom, először mindig ráhangolódom arra az időszakra, amikor a történet játszódik, és akkor olyan korban játszódó filmeket nézek, és ez esetben segítségemre volt a The Last Kingdom egész első évada. Az elején még Sihtric (Arnas Fedaravicius) barátnőjét játszottam, akik küzdenek a szerelmükért, Sihtric győzködi Uhtredet, hogy vegyen el feleségül, akármilyen múltam is van. Egy végtelenül szerelmes nőt kellett játszanom, aki nem egy matyó hímzés, de a szerelem megszelídíti és bármire képesek egymásért. Ez elég ösztönösen jött belőlem. Aztán a következő évadokban lettek gyerekeink, ott elő kellett hívnom magamból az anyai érzéseket. Szerencsére a gyerekszínészek nagyon aranyosak voltak. Rengeteg figyelemre vágytak a jelenetek előtt, alatt, közben. Ezért folyton pörgettük őket: Arnasszal játékkardoztak, engem megkergettek, jó sokat játszottunk velük és nagyon összeszoktunk. Az egyik kislány egyszer mondta is nekem, hogy úgy szeretné, ha a második anyukája lennék, nemcsak itt, hanem a valóságban is, mire a másik kislány szólt, hogy ő is akarja! Azért ezen meghatódtam. Azt is el kellett játszanom, hogy milyen, amikor a nő egyedül marad a gyerekével, mert a szerelmének el kellett mennie a háborúba és fél, hogy soha többet nem látja őt viszont. 

Szörnyű abba belegondolni, hogy vannak, akik ezt most a valóságban élik át.

A feleségem és kislányom kint jártak az ötödik évad forgatásán, utóbbi még statisztált is. Tim (Timothy Ines) különösen kedves volt mindkettejükkel.

Életem egyik legemberközpontúbb, legbarátságosabb stábja volt! Annyira szép, hogy a kislányod is benne volt! Mit kellett játszania?

Edward kisfiát, de csúszott a forgatás, és szegény annyira nyűgös lett, hogy elkezdett sírni. Így az arca végül nem látszik, azt egy másik baba kölcsönözte.

Ez a kedvesség, amit a feleséged is tapasztalt, jellemezte az egész stábot, a színészeket, a rendezőket, a producereket  és még sorolhatnám. Természetes volt, hogy valakinek mindig van egy jó szava a másikhoz. Volt, amikor jelenetek között körbeálltunk a színészekkel és játszottunk, de voltak mélyebb beszélgetések is. Imádtam, hogy így is el lehet tölteni az időt. Mindenkinek volt saját lakókocsija, mégis sokszor együtt ettünk. Mondjuk akkor elég zavarban voltam, amikor Ian Hart (Harry Potter és a bölcsek köve – Mógus professzor) ült velem szemben. Harry Potteren nőttem fel, hatalmas fan vagyok!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Klara Tolnai (@klara_tolnai) által megosztott bejegyzés

Ott találkoztál először a Sithric-t megformáló Arnas-szal (Arnas Fedaravičius)? Kettőtök vásznon kívüli munkakapcsolatáról mondj pár szót.

A legelső napom előtt egy esti forgatáson voltam éppen túl, ami hajnal négyig tartott. Nagyjából háromnegyed órát aludtam és rögtön vittek a The Last Kingdom forgatására. Majd a nap végén vittek táncpróbára, aztán hajnal hatig ismét forgattam a mozit alvás nélkül. Így találkoztam először Arnasszal.

A fáradtság abban segített, hogy nem maradt erőm izgulni. Amikor megszólalt a csapó, olyan mély átéléssel éreztem át mindent, amit kértek, olyan végtelen szerelmet éreztem Sihtric iránt. És szerintem a legelső nap ez jót tett, lazább voltam tőle. Arnas ismerte a helyzetemet, és folyamatosan töltötte belém a kávét, mint az infúziót. Aztán minél többet forgattunk, annál többet beszélgettünk. Végig nagyon közvetlen volt.  

Érezted úgy, hogy utólag megváltoztatnál valamit, esetleg máshogy közelítenél az adott karakterhez?

Szerintem inkább az a ritka, amikor az ember azt érzi, hogy semmin nem változtatna. Te is, ha leadod egy írásodat, lehet, hogy van olyan, hogy később jut eszedbe, hogy valamit lehetett volna máshogy is fogalmazni. Ez nálam is így van.  

Szeretek tudatosan felkészülni a szerepre, aztán beleugrani és ösztönösen élni azt. Szerencsére egyre inkább kísérletező típus vagyok, ezért van, hogy több lehetőséget is mutatok, aztán a rendező majd eldönti, melyiket tartja meg.

Milyen hatással volt a The Last Kingdom az életedre? Változott bármi? Például nyíltak meg új lehetőségek előtted a sorozatbéli szereplésed miatt?

Rengeteg üzenetet kaptam a világ különböző pontjairól, akár Angliából, Franciaországból, Svájcból, ami nagyon meglepett és a sorozat rajongói többször is posztoltak arról, hogy szeretnének még többet látni a Sihtric család életéből és a karakteremből. Ez végül teljesült. Azóta forgattam már több külföldi filmben és sorozatban is. Mindenképp nagy löketet adott számomra, mert annyira pozitív volt az első külföldi sorozatos élményem, hogy utána minden castingra ezzel a hozzáállással mentem, hogy nagyon szívesen játszanék még több külföldi produkciókban. 

Magyarként esetleg nem itthon forgatott sorozatba elmennél, ha úgy adódna?

Erről eszembe jutott egy élményem. Olaszországban, Rómában voltam egy workshopon, ami miatt a Megszállva című darabunk elkészült, Csáth Géza Egy elmebeteg nő naplójának írása nyomán, Paolo Antonio Simioni rendezésében. Reggeltől-éjjelig Gizella bőrében voltam, aki egy kényszerképzetektől szenvedő, skizofrén nő, szerelmes az orvosába, de számára minden, ami a világban szép, beleértve a szerelmet is, bűnös dolog. Ezért folyamatosan könyörög az orvosának, hogy szabadítsa ki a lelkét. Készítettem álomjelenetet is, ami a legnagyobb boldogságából átformálódik a legszélsőségesebb rémálmává, amiben megerőszakolják és elevenen eltemetik. Ehhez hasonló szélsőséges érzésekben mártóztam meg nap, mint nap, de az érzékeny téma miatt sokat segített, hogy abban az időszakban csak ezen kellett tartanom a fókuszom. Ha szükségem volt egy pici töltődésre, akkor szünetben kimentem a Római térre, megittam a szokásos forró csokimat, magamba szívtam a Nap erejét és pár perc alatt annyira feltöltődtem, hogy mehettem vissza Gizella elméjébe. Így az akármilyen szélsőséges is volt, az, hogy folyamatosan „töltőn voltam” bátorrá és merésszé tett, mert volt miből táplálkoznom. Szóval nagyon érdekel, hogy milyen külföldön is forgatni, amikor csakis azon a munkán van a fókusz napokig, vagy hónapokig, amit épp forgatunk.

Légszomj (Stifled) című kisfilmetek, amit társszerzőként és egyik főszereplőjeként egyaránt jegyzel, bekerült az Oscar-kvalifikált, Rhode Island International Film Festival programjába (ha itt nyer a kisfilm  nominálta magát az Oscar díj jelöltjei közé, valamint a BAFTA, illetve a Canadian Screen Awards megfelelő kategóriájában – Világszerte mindössze 6 filmfesztivál osztja ezt a megkülönböztetést). Miről szól a film?

Nagyon jól esett, amikor kiderült a jelölés! A Légszomj a családon belüli erőszak témáját boncolgatja. A kisfilmet Bánovits Ottoval közösen írtuk, aki a rendező is. A történetben Annát játszom, aki visszaemlékszik a gyerekkorára, azokra az eseményekre, amit próbált magában elfojtani, de a felszínre kerülnek, hogy szembenézhessen velük és új életet kezdhessen.

Fontosnak tartom szólni azokért, akik még nem tudnak kiállni saját magukért, mert pont az bántja őket, akihez fordulniuk kéne, ha baj van. Amit egy ember megél és tapasztal gyerekkorában, általában azt a mintát viszi tovább. Ha azt tapasztalja egy gyerek, hogy az, akit ő szeret, akire felnéz, az elutasítja, szeretet megvonással bünteti, vagy bűntudatkeltő szavakkal sújtja a legváratlanabb helyzetekben, akár fizikailag is bántalmazza, onnantól kezdve összeköti, hogy a szeretet egyenlő a bántalmazással. Emiatt később olyan kapcsolatokba bonyolódhat, amiben reprodukálódik a bántalmazás, vagy éppen nem mer kapcsolódni.

Minél előbb ébred rá valaki, hogy miben van,  és mer segítséget kérni, annál hamarabb tud elkezdeni dolgozni a sebek gyógyításán, amit soha sem késő elkezdeni.

Már kicsi koromban azt éreztem, hogy nagyon szeretem a művészetben, hogy amellett, hogy  megmutatja, igenis vannak a világban sötét és fájdalmas dolgok, ugyanakkor arra is lehetőséget ad, hogy azt is megmutassa, van kiút.

Miben láthatunk még legközelebb, mik Tolnai Klára szakmai tervei a következő 1-2 évben?

Legközelebb A Karantén Zóna című nagyjátékfilmben, ami hamarosan debütál az HBO Maxon. Ott Pannit játszom, aki egy beauty influencer és a lezárások miatt összeköltözik barátjával, Kristóffal (Krausz Gergő). A film megmutatja, milyen kihívásokat tartogat számukra a napi 24 órás összezártság. És elgondolkodtat a filterezett világ és a valóság közti különbségeken. Amikor Zsótér Indi Dani, a film rendezője megkeresett a forgatókönyvvel, amit Vida Orsival közösen írtak, rögtön tudtam, hogy bevállalom! Csípem az abszurd humort,  a Black Mirrort és a prosztetik maszkban való létezés kihívásait, és ez a film nyomokban mindezt tartalmazza!

Közben újabb sorozatok is vannak, amikről remélem, hamarosan már bővebben is mesélhetek! Rengeteg tervem van, például egy saját szerzői album is. És remélem, hogy minél több magyar és külföldi filmben és sorozatban fogok még szerepelni, amikben el tudok mélyülni, összetettebb karaktereket játszok, van kihívás bennük, és nagyon szeretem őket csinálni, olyan alkotó társakkal, akikkel inspiráljuk egymást.

Dalokat írsz, énekelsz, és hamarosan megjelenik az első angol nyelvű videókliped. Honnan indult ez az út, és hová tart? 

9 éves voltam, amikor eljátszottuk a kedvenc meséinket az egyik legjobb barátnőmmel, az unokatesóimmal és a testvéremmel, amit kamerával rögzítettünk. Aztán saját sztorikat találtunk ki és elkezdtünk magnó kazettára felvenni általunk írt dalokat is, a zenei alap általában valamelyik számítógépes játék zenéje volt. Csináltunk nekem “szóló lemezt”, ahol Clare-ként debütáltam. A mai napig megvan a kazetta a borítóval, amit az unokatesómmal készítettünk hozzá. Ők azóta felnőttek és más pályát választottak, bennem azonban megmaradt az alkotás eufóriája. 

Fontosnak érzem, hogy felvállaljam azt, aki vagyok, hogy milyen gondolatok érlelődnek bennem, azok milyen dalszövegekké és dallamokká sűrűsödnek.

De igazából azért csinálom, mert nem bírom nem csinálni. Alkotótársam, Szűcs Norbi zenei producer, akivel nagyon kreatív munkafolyamatban dolgozunk.

Ki az, akivel nagy álmod egyszer együtt dolgozni és miért? Akár színész, akár rendező, producer…

Azért ide elég sok nevet fel tudnék sorolni, nagyon nehéz egyet kiválasztanom. De a legutóbbi, legintenzívebb, és legimpresszívebb  élményem, az Eufória második évada volt.

Mélységek magasságai – Eufória 2. évad

Lesokkolt, beszippantott. Sam Levinson. Vele biztosan. Meg úgy az egész csapattal! Rév Marcellel! Mennyire csodálatos, hogy van magyar alkotó is ebben a csapatban. A vizualitása, a merészsége, a nyersessége, a szimbolikája, a régi zenékhez való visszanyúlás, a modern zenével való játékosság, az  improvizációk, a hiteles párbeszédek, a régi festmények, kultikus filmjelenetek újragondolása, vegyítve a kiábrándultsággal, az elveszettség érzésével és a fékezhetetlenségével. Engem teljesen magával rántott. 

Ugyanez a kérdés már nem élő személyre vonatkozóan – egy párhuzamos dimenzióban…?

Jean Marc Vallée munkássága a Hatalmas kis hazugságokkal húzott be véglegesen. Sokszor rázott a hideg, ahogy néztem a sorozatot és kaptam sírógörcsöt, annyira húsba vágó. Katartikusan hatott. Az járt a fejemben, hogy bárcsak egyszer dolgozhatnék egy ilyenben! Számomra ez egy alaposan megkomponált mestermű minden szempontból (rendezés, történet, színészi játék, operatőri munka, vágás, zene). Ahogy fokozatosan a felszín mögé látunk, bemutatja, hogy milyen szörnyű, amikor az emberek nagyobb energiát fektetnek abba, hogy elhitessék önmagukkal és másokkal is, hogy ők rendben vannak, irigylésre méltó életét élnek, mint hogy őszintén bevallanák maguknak és a barátaiknak is, hogy valójában milyen traumákkal, nehézségekkel küzdenek és így, valóban rendbe tudnák hozni az életüket.

Nézted Az utolsó királyságot? Tetszett az interjú? Gyere, Beszéljük róla a Raptorsimogatóban!