HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

Az amerikai újságíró kérdésekkel provokálja a jakuzát, és milyen jól teszi – Tokyo Vice

Az HBO Max jakuzás krimi-thrillerére már most bátran rá lehet vágni, hogy az év legjobb sorozat újoncai közt a helye. A Tokyo Vice ugyanis lassan, de okosan meséli el a minden neonfény és betoncsík alá bemászó szervezett bűnözés működését és az igazságért való reménytelen küzdelmet. Tokyo Vice évadkritika. Beszéljünk róla a Raptorsimogatóban!

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Az HBO Max sorozata Jake Adelstein (Ansel Elgort), még ma is aktív újságíró tokiói életét dolgozza fel azonos című oknyomozó könyve alapján – persze nagyon fikcionalizált megközelítésben. A fikció magától Adelsteintől sem áll távol kritikusai szerint, emiatt az utóbbi időben kritizálták eleget Tadamasa Goto yakuzafőnökről szóló oknyomozását. Bár Goto nem kerül szóba a sorozatban, sem más konkrét Adelstein által feltárt valós ügy, ami marad, elég érdekes és hangulatos ahhoz, hogy képernyőre szegezzen.

90-es évek Tokiójában járunk. Jake, miután elvégezte a japán szakot, jelentkezik Japán legnagyobb napilapjához, a Jomiuri Shimbunhoz. Külföldiként olyan remek felvételit ír, hogy azonnali állást is kap, ráadásul első külföldiként. A kemény munka azonban csak ekkor kezdődik: Jake saját bőrén tapasztalja meg a japánok sajátos felsőbbrendűségtudatát és munka kultúráját. Mit várnak el egy japán munkahelyen, és hogy a bűnügyi oknyomozást maga a japán rendőrség akadályozza, akikkel így vagy úgy kapcsolatban áll a jakuza. Így történik meg, hogy nem lehet egy halálesetre rámondani, hogy gyilkosság, még akkor se, ha egyértelműen az.

Ansel Elgort mint Jake Adelstein

Adelstein történetét először 2013-ban egy Daniel Radcliffe főszereplésével készülő filmben szerették volna megfilmesíteni, ám a projekt elhalt, és most sorozatként éledt újra. És milyen jó, hogy így történt. A 8 x 60 percben az alkotók – köztük a Miami Vice-t is jegyző Michael Mann – bőven szánnak időt a tokiói alvilág és felvilág megrajzolására. A legszembeötlőbb különbség a nyugati és a japán felfogás között talán a japán társadalom működése. Általában a mainstream amerikai filmek/sorozatok a japánokat cuki, mindig vigyorgó, kedves embereknek ábrázolja, a hírek pedig feddhetetlen, a legkisebb ballépésért is azonnali lemondásokról és vezeklésekről számolnak be, legyen szó politikáról vagy közéletről (amiket irigyelni szoktunk itthonról nézve).

HIRDETÉS

A Tokyo Vice ezekről a pozitív sztereotípiákról rántja le a leplet a nagyobb közönség előtt.

Aki már próbálkozott a japán nyelv elsajátításával, vagy csak érdeklődött a kultúra iránt, azt nem fogja nagy meglepetésként érni a következő jelenet: Jake akárhányszor japánul kezd el beszélni, munkatársai angolra váltanak, még közvetlen felettese, Eimi (Kikuchi Rinko) is, és mindig gaijinnek, azaz kívülállónak, idegennek nevezik. A jelenség nagyon is létezik, a mai napig.

Kikuchi Rinko mint Eimi.

Ez a japán társadalom homogenitására vezethező vissza (ahol mindössze 2% a nem japánok aránya), továbbá sajátos nemzeti öntudatára. A japánok ugyanis úgy gondolják, nyelvük, kultúrájuk a többi felett áll, hiszen összetett – a nyelvben is erősen megjelenő – udvariassági szintek és egyéb nehézségei miatt szinte megtanulhatatlan egy külföldi számára. És mivel a japánság ilyen áthidalhatatlan kihívás, ezért egy külföldről jött ember – legyen akár amerikai, európai vagy afrikai – nem is tanulhatja meg, így nem is lehet a japán társadalom része. Persze pozitív megkülönböztetés bőven létezik a japánok részéről a külföldiek iránt, ami szintén megjelenik a Tokyo Vice-ban. Például Jake nyelvtudásáról többször is elismeréssel nyilatkoznak kollegái és arról is, hogy ő az első külföldi riporter. A japán vs. külföldiek téma iránt érdeklődőknek ajánlom ezt a videót.

Viszont ha külföldiként japán munkahelyed van, vonatkoznak rád a japánoktól elvártak, és a szokások nem tudása nem ment fel.

Ebbe szintén belefut Jake a sorozatban, amikor nem az elvártak szerint ír meg egy bűnügyi beszámolót, vagy amikor egy ügyet alaposabban körül akar járni. Az autentikus ábrázoláson túl azért is érdekes a japán rögvalóság, mert Jake fejlődéstörténeteként is értelmezhető. Fiatal lelkeskedése és elszántsága segíti, hogy fokozatosan megtanulja a japán rendszer működését, majd annak kijátszását. Útjának fontos mérföldköve Eimi bizalmának és barátságának elnyerése, vagy a Watanabe Ken által játszott Hiroto Katagiri nyomozóval való mentor-mentorált kapcsolat kibontakozása. Útja nem bakiktól mentes, sőt a legelején szinte hibát hibára halmoz, ám kitartása környezete elismerésével és a jakuza figyelmével jár. Kívülállóként Jake megfelelő vezető és azonosulási pont a néző számára is, aki szintén gaijinnként próbálja megérteni Japánt és a 90-es évekbeli Tokió működését.

Tanida Ayumi mint Tozawa

Az igazi izgalmat nem is egy amerikai fiú beilleszkedésében hozza a Tokyo Vice, hanem a jakuza működésében. A képernyőről visszaköszönő mindig éber és lüktető, némileg neo-noiros Tokiót behálózza a szervezett bűnözés, mondhatni ott lüktet minden egyes neoncsőben. A történet előrehaladtával, ahogyan az egymástól teljesen független ügyek így vagy úgy összekapcsolódnak, válik teljesen érthetővé a hasonlat. Mindig van valami terítéken, ami miatt érződhet a sorozat fókuszálatlannak vagy ad hocnak. Emiatt érdemes figyelni, főleg a feliratos részeknél, hiszen a koncentrálást zavarhatja a folyamatos váltás az angol és a japán nyelv között, és akár kulcsfontosságú infóktól csúszhatunk le. A történet viszont megjutalmaz a figyelemért, hisz előbb vagy utóbb minden szál összeér vagy bekapcsolódik olyan valakihez, akire nem számítottunk.

Kasamatsu Sho mint Sato

A jakuzák pedig tényleg kemény arcok, akikről első ránézésre elhiszed, gond nélkül vágnák le a legkisebb kihágásért is bárki kezét. A durva brutalitás mellett pedig megjelenik szertartásaikban, a maszkulinitást teljes egészében vonzóvá tevő egzotikum, ami miatt vonzó lehet az ő világuk a filmvásznon. Sokat tesznek hozzá a látszathoz az olyan japán színészek és az ázsiai filmgyártásból ismert nevek, mint Tanida Ayumi (Tozawa) vagy Sugata Shun (Ishida). Mellettük éles de izgalmas kontraszt Kasamatsu Sho Satója, aki kisfiús arcával egy nagyon kemény és végletekig patriarchális közegben próbál beilleszkedni friss jakuzaként, és úgy cselekedni, ahogyan azt elvárják tőle. Ebből a szempontból nagyon is rokon az útja Jake-ével, és Kasamatsu játéka pont ezért is magaslik ki: külseje ellenére se érződik hamisnak, ha épp vérfürdőben vesz részt vagy fenyeget, elszántságával mindent képes kompenzálni, ami munkájához szükséges, és ezt el is hisszük neki. De közben végig ott van az a fiú is, aki ezt az egészet nem akarja, és inkább élne valami normális életet valahol máshol.

Rachel Keller mint Samantha

Némileg kilóg a történetből Samantha (Rachel Keller) hostess szála, hiszen szorosan nem kapcsolódik a fő eseményekhez, mégha a későbbiekben be is csatlakozik Jake és Sató életébe, mint közös pont. Viszont kulturális autentikusságból nagyon is helye van a Tokyo Vice-ban. Külföldiek után talán nőnek nehéz leginkább lenni Japánban, hiszen a chikánoktól (nőket tömegközlekedésen zaklató férfi) egészen a hétköznapi szexizmusig számos dolog nehezíti az életüket – elég csak felidézni a jelenetet, amikor Eimi szolgálja ki a férfi beosztottjait a céges vacsorán.

Hát még külföldi nőnek milyen nehéz Japánban lenni!

Samantha és a többi hozzá hasonló külföldi lányok egy japán férfi szemében nem többek egzotikus, aktuális kény-kedvnek (társalkodástól kezdve egyéb természetbeni juttatásokig) megfelelő termékek. Az utolsó epizódokból pedig arra következtethetünk, hogy Samantha szála nem marad meg pusztán egy kulturális bemutatónak, hanem tartogat még kiaknázni valót.

Sok szálat mozgat a Tokyo Vice, amitől érződhet sokszor fókuszálatlannak, csapongónak. Az erősen cliffhangeres befejezés pedig bőven elhúzza a mézesmadagot előttünk, van még mit mesélnie a sorozat íróinak a 90-es évek Japánjáról. És kívánom, legyen még, mert amit eddig láttunk, azt látni kell még pár évadig.

9 /10 jakuza raptor

Tokió Vice (1. évad)

Tokyo Vice

amerikai krimi-thriller
8 epizód
Premier: 2022. április 7.
Csatorna: HBO Max

Főszerkesztő
2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.